Arany János

Nekem áldott az a bölcső, mely magyarrá ringatott.

Majd a karácsony hozza végül Az apró szívek örömét; De a "bubus" már nagy szakértő, Bírálva hordja meg szemét, S ha nem drágát hozott az angyal Ajak lepittyed és befagy; Biz, édes Jézuskám, te is már A luxus terjesztője vagy!

Egyszerre, mint árny, tûn el az imádott, És mint a rózsafelhő, nem sajátod; - Perc a tiéd, egy perc, az isteni!

Egyszerû dal, egyszerû sziv s lélek Sorsosi az avatag fedélnek! - Földi ember kevéssel beéri, Vágyait ha kevesebbre méri.

Oh! ne nézz rám oly sötéten Pályatársa életemnek, Mint midőn az őszi-felleg Húzza árnyékát a réten; Nézz szelíden, nézz mosolygva: Férfié az élet gondja.

Akár csillag legyen, biztos éji lámpa, Akár bujdosó láng - én megyek utána!

Nem hallok, nem látok: Keresek világot: Oh, ha most valaki egy sugárkát adna! Bár a látás után szivem megszakadna...

Láncaid lehulltak s im azontúl soká Félve lépdel lábad, amikép megszoká.

Azok a magyarok, kik e hazát Véren vették, vérrel ótalmazák, Azok a magyarok, ha riadót fúttak, A halál képétől nem messzire búttak.

Sose törjön félre kedved csizmasarka, Legyen örömödnek bugyogója tarka, Ne legyen életed rövid, mint nyúl farka, A sorsnak irántad ne legyen szûk marka.

Ha galambot adnál, az sem lenne káros, Akkor azt kívánom: legyen élted páros, Rétesed a túrót ahányszor takarja, Annyi boldogsággal légy te eltakarva. Örömed legyen a cékla pirossága, Reményed a zeller zöld-szín koronája, Napjaid legyenek édes ízû kompót, Meg ne keserítse gyógyszertári kontó.

Ha pedig nem volna enni, innya semmid, Akkor az én múzsám sem kívánhat semmit, Ha se malac, pulyka, ha se kappan, sem lud: Áldjon meg az Isten magától, ahogy tud.

Természete az már az emberfiának, Minden jót kívánni felebarátjának; Vagy ha nem is mindég - egyszer esztendőben, Ha érzelme nem fér a teli bendőben.

"Illyen a szerencse?" (...) "Ha ma égig emelt, holnap alád megyén."

S ha élet ez álom: miért oly zsibbatag? Kimerült, kifáradt, egykedvû, sivatag?

Hajt az idő gyorsan - rendes útján eljár - Ha felûlünk, felvesz, ha maradunk, nem vár; Változik a világ: gyengül, ami erős, És erős lesz, ami gyenge volt azelőtt.

Olyan marsra lábam se billentem, Hogy azt bántsam, aki nem bánt engem.

Korán volt reményért hozzád menekülni: Csak a fájdalomnak vagy te folytatása.

Jobb izû a falat, ha mindnyájan esznek.

Azokkal időzöm, akik másszor voltak: Mit az élet megvon, megadják a holtak.