Babits Mihály

Nem sejted, hogy véletleneid belőled fakadnak.

Akit egyszer én eleresztettem, az a madár vissza sose reppen.

Nehéz a kő, és nehéz az ólom, de nehezebb kit titkos súlyú bûn nyom.

Mit tudom én, mi szeretnék lenni! Pehely vagyok, olvadok a hóval, mely elfoly mint könny, elszáll mint sóhaj.

S bejártam így a multat bejártam a jelent s mit bölcseink tanultak jól tudtam, mit jelent de célt seholse leltem és vágyam egyre rág: mily végtelen a lelkem s mily véges a világ!

Nem kell alkalmazkodnom a körülményekhez - de nem is szabad! Író vagyok, a szellem embere. (...) Az én szolgálatom: megőrizni népem legtisztább erkölcsi hagyományait, nem engedni, hogy az igazság szelleme elavuljon. A kezdődő barbárság lármája közt ébren tartani a lelkiismeret sajgó nyugtalanságát. Megóvni egy jobb idő számára az emberiesség megvetett eszméit, a szellem és szabadság tiszteletét. Ezek a nemzet igazi szentségei.

Isten elménket bezárta a térbe. Szegény elménk e térben rab maradt: a kapzsi villámölyv, a gondolat, gyémántkorlátját még csak el sem érte.

Angolhon. Hidak és ködök. Sok kormos kémény füstölög. Kastélyok, parkok, lapdatér, mért legelőkön nyáj kövér.

Lelkünkben gyujts pici gyertyát sokat. Csengess éjünkön át, s csillantsd elénk törékeny játékunkat, a reményt.

Szerelemben egyesültünk, mint folyammal bús patak. Testem teste, vérem vére: mi vagyok én nélküle?

Nem akartál meghallgatni pedig vággyal hítt a kéj most már látod meghallgathatsz itt a hüvös, itt az éj.

Jó volna rád nevetve nézni a legjobb volna rád se nézni

Állj akarattal a rejtett erőkhöz, melyek a változás százszínû, soha el nem kapcsolt kúsza kerek koszorúját fonják.

Az édes tiszta tûz, mely kedvesed szemében oly szelíden ragyog, az áldott enyhe tûz, mely bárkinek öröm, tenéked átok épen, mi mást mulatni vonz, téged tépődni ûz, mi másnak lelket ád, tenéked lelked rágja, kínpadi láng neked, mi másnak szent sugár.

Egész világunk mind csupa látomás, folytatott álom, lassú lidércnyomás.

Egy kiváló költőt vagy írót olvasva, lelked a költő lelkével együtt fut, lát és dolgozik. Ujjongva fut hegyeken, mezőkön és változatos messze tájakat lát. De csak akkor, ha követni tudod a költőt, elképzeled metaforáit, megérted célzásait: máskülönben olyan vagy, mint a vak ember a legszebb vidékeken. Stilisztikailag mûveletlen embernek a legszebb könyvek mintha idegen nyelven volnának írva.

A múlt nem halt meg, hanem hat reánk; él testünkben, lelkünkben; egész valónk az egész múlt eredője; minden jelen pillanat magában foglalja az egész múltat, és valamit ad hozzá.

Vannak dolgok, melyek keserûbbek kimondva, mint érezve.

Tudni akarsz? Tanulj meg látni. Minden ismeretedet kívülről kaptad: semmi sincs lelkedben, ami nem volt meg előbb érzékeidben.

Az ember szavakkal gondolkodik, és szavakkal cselekszik. A mûvelt ember gondolatokkal küzd, szavakkal csatázik. A leghatalmasabb fegyver a gondolat és a szó. A történelem: gondolatok csatái, s gyakran szavak győzelmei.