Bauer Barbara

Az életet mindig az előző pillanathoz képest kell élni, onnan, attól továbblépve, ami már megtörtént. Az előző lépést nem tudod sem kikerülni, sem meg nem történtté tenni.

Vannak történetek, amik a felejtésnek esnek áldozatul. Amiket nem a természet pusztít el, hanem az ember, azzal, hogy elrejti mások elől. Elássa. Földet szór rá. Titkolja. De a titkok kérdéseket vetnek fel, és minden egyes kérdés újabb titkot szül.

A titok anélkül köt össze másokkal, hogy tudnál róla. Anélkül tart fogva, anélkül irányít, húz vissza és térít le az utadról, hogy tudnál róla.

Általában abban érnek kudarcok, és az nem megy, amitől félsz. Ott folyton fékezel. De ott, ahol nincs benned gát, ott hasítasz.

Kell egy hely, ahol őszintén elmondhatod a gondolataidat, és ahol meghallgatnak, és ha kell, akkor valóban csak hallgatnak. Ahol olyan emberek vesznek körül, akik hasonló cipőben járnak.

Ha akarsz valamit, azt a tudatod irányítja, ha egyszerûen csak hagyod, esélyt adsz a megérzéseidnek.

Ha megérted, hogy mi az, ami ellened dolgozik, mi az, amivel meg kell küzdened, akkor már csak át kell venned az irányítást. Nem nekem, nem másnak, neked. Mert ez a te életed.

A legtöbben nem is sejtik, hogy akkor is magukról beszélnek, amikor hallgatnak. Vagy amikor mást mondanak, mint amit gondolnak. Néha nem is tudják, hogy saját maguknak is hazudnak.

Azt gondoljuk, hogy a valósághoz kellenek a szavak, az apró gesztusok, sóhajok, rezdülések, összevillanó tekintetek. Ám ez nem így van. A legtöbbször ott vagyunk a közelben. Mellettünk történnek a dolgok, vagy éppen bennük vagyunk, mégsem vesszük észre a lényeget.

Fontos a család, fontos a munka, fontos az élet fontos oldala, de kell egy hely, ahol leereszthetsz. Ahol nem kell megfelelned. Ahol kimondhatod. Ahol veled nevetnek, veled sírnak, veled ünnepelnek, veled hallgatnak. Ahol pontosan tudják, hogy miről beszélsz. És azt is, hogy miről nem.

Valljuk csak be - mások életéből nem a mások élete érdekel, hanem az a része, amire vágyunk belőle, vagy az, amit el akarunk kerülni.

Boldog ember, aki mindabban elviseli felebarátja gyarlóságát, amelyben maga is kívánná, hogy elviseljék őt.

Ha elveszel, és nem tudod, ki vagy, menj ki a temetőbe! Ott érintetlen a múlt, leülhetsz az ölelésében, érezheted.

Van tartásom, még ha néha meg is ingok, még ha olykor meg is remeg a lábam. Van mire büszkének lennem. Van múltam, amit nem akarok megtagadni, hanem elfogadom olyannak, amilyen volt, mert abból lettem az, aki vagyok! És van mit továbbadnom.

Múltad ott lesz, ahol leteszed az első ásónyomot.

Az élet igazsága az ismétlődésben rejlik. A történetek nemzetségről nemzetségre öröklődnek, és csak rajtunk áll, hogy tanulunk belőlük, vagy változatlanul visszük tovább. Átadjuk-e. De miután minden gyermek, aki kibújt anyja óvó öleléséből, tápláló méhéből, azért érkezett, hogy a boldogságot keresse, mindnyájunkat a szeretet keltett életre, és mind azért jöttünk, hogy az élet más legyen, mint addig volt. Hiszen születésünkkel kelt életre a változás.

A sorsot te sem tudod befolyásolni, bárkinek születtél is. De belőle a legjobbat kihozni, azt tudod.

Néha a múlt már kitaposott ösvényén lehet rátalálni a megoldásra.

A fa az öröklét jelképe. Koronáján a lelkek járnak táncot, a gyökerei a halottakhoz érnek, a törzse az út, amin járunk.

Vannak emberek, akik úgy jelennek meg az életünkben, mint apró kavicsok a patak vizében. Megtörik a víz folyását, alakítanak az irányán, de csak visszatekintve, évek múltán látjuk, változtattak-e bármin is.