Berzsenyi Dániel

Ha elveszted az erkölcsnek Intéző fonalait, Számtalan veszedelmeknek Leled labyrinthjait.

A gonosznak és gyáva szíveknek Rettenetes vázkép a halál, Mint a félénk, kába gyermekeknek Rémítő az éjjeli homály.

Vessen a végzet, valamerre tetszik, Csak nehéz szükség ne zavarja kedvem: Mindenütt boldog megelégedéssel Nézek az égre!

Tündér szerencsénk változandó, Hol mosolyog, hol utálva néz ránk.

A poézishoz egész lélek kell.

Jertek, bámulatos bajnokok és nagyok! S tí, kik nem meritek nézni az elmulást, És tí, porba nyögők, jertek ide, s velem Élni s halni tanuljatok.

Láttam a mosolygó tavaszt, Láttam az égető nyárt, Láttam minden időszakaszt S minden földi láthatárt: Ha örök időket élnék, Ezeknél többet nem érnék.

Mit ér a szép virág gyümölcs nélkül? Mit a bölcsesség a bézárt ajakban?

A vidámság csak a valóságnak S szûk jelenvalónak szedheti rózsáit: De te, karján a szép Álmodásnak, Éled a jövendőt s a multnak óráit.

Csak repülő álomkép s csalódás A halandó ember élete! Rövid öröm, hosszú gond s bánkódás Bús életünk szûk kerûlete.

Hősek márvány sarampóit Az idő eltemeti, S a fél világ hódítóit Feledékeny por fedi.

Bízzál, s virágzóbb századokat remélj! Elődeidnek szép kora visszatér!

Ki boldog más, mint az, aki a szépet és jót nemcsak szereti és tiszteli, hanem követi is?

Forr a világ bús tengere, oh magyar! Ádáz Erynnis lelke uralkodik, S a föld lakóit vérbe mártott Tőre dühös viadalra készti.

Szeretet, barátság, mint minden, mulandó, De emlékezete, öröme állandó.

Az egyszerû mellett vagynak más nemû szépek is, mellyeket csak azok nem látnak, kiket vagy a' sanda theoria, vagy a' mostoha természet a' dolgok egyoldalú szemléletére szorított.

A rossz ember, minthogy építeni nem tud, rontani akar.

Az erény hatalom nélkül csak gyámtalan árva; Öltöztesd fényben, hogy az álnok bukjon előtte. Így fogsz lenni hazád s fejedelmed híve, szabad bölcs.

Minden ország támasza, talpköve A tiszta erkölcs.