Bill Bryson

A kozmikus háttérsugárzás zavaró hatását egyébként már mindannyian tapasztalhattuk. Amikor a televíziót egy olyan csatornára kapcsoljuk, ahol éppen nincs adás, a képernyõn táncoló jelek közül körülbelül minden századikat az õsrobbanás e távoli utódja okozza. Legközelebb, amikor mérgelõdünk, hogy nincs semmi mûsor a tévében, jusson eszünkbe, hogy bármikor megnézhetjük viszont a világegyetem születését.

A fekete medvék ritkán támadnak. De tudják, mi van? Néha mégis megteszik. Minden medve fürge, ravasz és hihetetlen erős, ráadásul mindig, de mindig éhes. Ha kedve szottyan megölni és megenni, megteheti, amikor csak akarja. Ez nem gyakori, de - és ez nagyon fontos - egyszer is elég.

Az erdő nem hasonlít semmilyen más helyre. Először is térbeli. A fái körülvesznek, föléd tornyosulnak, minden oldalról rád nyomulnak. Az erdő elzárja a kilátást, elveszítesz minden tájékozódási pontot. Kicsinek, zavartnak és sebezhetőnek érzed magad, akár egy kisgyerek, aki furcsa lábak közé keveredett. Sivatagban vagy prérin állva tudod, hogy egy nagy helyen vagy. Az erdőben csak érzed. Hatalmas, jellegtelen semmi. És él.

Ha az ember elhagyja a városok védett és higiénikus világát és nekivág a hegyeknek, sorozatos és szakaszos átalakuláson esik át - amolyan lassú ereszkedés a nyomorba -, és minden alkalommal olyan, mintha először csinálná. Az első nap végére meglehetősen mocskos lesz; a második nap végére undorítóan mocskos; a harmadikra nem érdekli; a negyedikre elfelejti, hogy milyen az, amikor nem ilyen. Az éhség is meghatározott sémát követ. Az első este az ember epekedik a vacsorára szánt tésztáért; a másodikon epekedik, de szeretné, ha nem tészta lenne; a harmadikon nem kér tésztát, de tudja, hogy enni kell; a negyediken semmi étvágya nincs, de eszik, mert este enni kell. Nem tudom megmagyarázni, de furcsán kellemes.

Ha tudod, hogy nem vagy összezavarodva, akkor nem vagy összezavarodva. (...) Hacsak meg nem győzöd magad, hogy a nem összezavarodás csak az összezavarodás kegyetlen, korai tünete. Vagy akár előrehaladott tünete. Ki tudja megmondani?

Ez a baj azzal, ha elveszíted az eszed: mire észreveszed, már késő.

Egymás kölcsönös méregetése ha kis mértékben is, de tisztelgés.

A "senki sem próféta a saját hazájában" mondás az adott korokra is igaz.

A túrázó gépiesen tudja le az órákat és kilométereket, hiszen azok ugyanolyan jellegtelenek, akár a légzés. A nap végén nem gondolja, "Hû, ma megtettem 25 kilométert", mint ahogy azt sem, "Hé, ma nyolcezerszer vettem levegőt". Egyszerûen csinálja, és kész.

A távolság teljesen mást jelent, ha az ember gyalog vág neki a világnak. Az egy kilométer hosszú lesz, a kettő szó szerint tekintélyes, a tíz óriási, az 50 pedig már az elképzelhetetlen határát súrolja. Rájövünk, hogy a világ tágasságát csak a túrázók kis közössége ismeri. A bolygólépték a mi kis titkunk. Az élet is takarosan egyszerûvé csupaszodik. Az idő elveszíti minden jelentőségét. Ha besötétedik, az ember lefekszik, ha megint kivilágosodik, felkel, minden más csak a kettő közti átmenet. Csodálatos.