A távolság teljesen mást jelent, ha az ember gyalog vág neki a világnak. Az egy kilométer hosszú lesz, a kettő szó szerint tekintélyes, a tíz óriási, az 50 pedig már az elképzelhetetlen határát súrolja. Rájövünk, hogy a világ tágasságát csak a túrázók kis közössége ismeri. A bolygólépték a mi kis titkunk. Az élet is takarosan egyszerûvé csupaszodik. Az idő elveszíti minden jelentőségét. Ha besötétedik, az ember lefekszik, ha megint kivilágosodik, felkel, minden más csak a kettő közti átmenet. Csodálatos.

Kapcsolódó idézetek

1. Ha túl sokáig maradunk egy helyen, elfelejtjük, mekkora is valójában a világ. Nem érzékeljük a szélességi és hosszúsági körök jelentőségét. Ahogyan szinte felfoghatatlan az ember belső világának nagysága is. Matt Haig
2. Vannak helyek, ahová két lába kell, hogy elvigye az embert. Vannak utak, amelyek más perspektívát igényelnek. A kilométerek többet jelentenek, ha lépésenként járjuk le őket, és érezzük a föld változását a talpunk alatt. Mark Lawrence
3. Semmitől nem fut úgy az idő, s nem rövidül meg úgy az út, mint ha valamilyen gondolat lenyûgözi egész mivoltát, egész lelkét annak, aki gondolkodik. A külső lét ilyenkor szinte alvás csupán, s ennek az alvásnak álma az a bizonyos gondolat. Hatására az idő elveszti tartamát, a tér elveszti kiterjedését. Elindulunk valahonnan, megérkezünk valahová, csupán ennyit tudunk. Bejárt utunkból az emlékezet csak valamiféle homályos ködöt fogad be: számtalan elmosódó kép úszik benne, fák, hegyek, tájak. Alexandre Dumas
4. Ez a lét talánya. Mikor lépjünk tovább, és mikor maradjunk. Ha túlságosan sokáig időzünk, álmaink vagy valaki más álmának foglyaivá válunk. Ha túlságosan gyorsan haladunk, soha meg nem állva élünk, mindenből kimaradunk, az egész életünk összemosódik tetteinkben. A jó élet pillanatokból épül meg - olyan alkalmakból, amikor hátralépve szemlélődünk, és valóban látunk. Látjuk az álmot és az álmodót. Mark Lawrence
5. Olyan korban élünk, amikor a technológia szinte korlátlan lehetőséget kínál arra, hogy elfoglaljuk magunkat, mi azonban mégis zavartabbá és elszigeteltebbé válunk, mint valaha. Olyan ez, mint a repülés, amikor a világ ezer kilométer per órával száguld el alattunk, mi pedig azt sem tudjuk, hol vagyunk valójában. Ha szerencsénk van, néha megpillanthatjuk az óceán csillogó vizét vagy a távoli sötét felhőkön áttörő fénycsíkokat. Az út nagy részében viszont félig öntudatlan utasokként próbáljuk elütni az időt valamivel a megnyugtató földet érésig. Ha a cél az út maga, akkor azt kell megtanulnunk, hogyan legyünk jobb utazók.
6. Nem minden kilométer egyforma hosszú, s ennek az az oka, hogy az emberek sem egyformák. Néha még városhelyen is elég befordulni egy mellékutcába, s máris egészen más világban találjuk magunkat. Giovannino Guareschi
7. Az emberi idő puszta formalitás, merő kényelmetlenség. (...) Eljön még a nap, amikor túllépünk az órán, és felfogjuk, hogy a tér és az idő voltaképpen egy és oszthatatlan; nincs közöttük korlát. Az ég és a föld egyetlen egész két fele, kölcsönösen összekapcsolódnak, és végtelen számú egybeesés van közöttük, még a legkisebb dolgokban is.
8. Az emberekben él a vágy, hogy bejárják a földet. Mászunk, járunk, aztán futunk, mindezt azért, hogy egyre messzebb kerüljünk attól a helytől, ahonnan jöttünk: otthonról. Tapasztalatból tudom, milyen csodálatos érzés, amikor megváltozik a környezetünk, és most azt is tudom, hogy otthon maradni, hagyni másokat elmenni, maga is egy fantasztikus utazás. Mert amikor elengedünk valamit, helyet teremtünk valami egészen másnak (...), valaminek, amit nem vártunk (...), valaminek, amitől az otthonunk váratlan kalandnak tûnik, utazásnak, ahol minden sarkon új kincsek várnak, ahol a világ a teljes bonyolultságában eljön a lakásunkba, mert a végén az erő nem csak azokkal van, akik elmennek, de benne van abban is, amit maguk után hagynak.
9. Mindennek vége szakad egyszer. Minden egyes másodpercben valahol a világon átutazik valaki az ismeretlenbe. Gyakran tapasztalta, hogy az életet a haláltól elválasztó nagy forgóajtó állandóan mozgásban van. A végtelenség emberi elme által felfoghatatlan egyenletében a halandó élet jön-megy szempillantás alatt. Hogy hogyan és miért, talán jobb is, ha rejtve marad. Az egyetlen ésszerû dolog, amit az ember tehet, hogy megy a maga útján, és megpróbál élni az esélyeivel, amíg nem neki forog az ajtó.
10. Az életünk olyan, mint egy utazás, sík területen sokáig túlságosan is egyenletes, könnyû és unalmas, a meredek emelkedőkön nagyon nehéz és kínos, de aztán a hegytetőn nagyszerû látvány tárul elénk, elragadtatást érzünk, a szemünk boldog könnyel telik meg, énekelni akarunk és azt szeretnénk, ha szárnyaink lennének! Majd pedig, mivel az ember nem maradhat ott, hanem folytatnia kell útját, ereszkedni kezdünk lefelé a túlsó oldalon, s annyira elfoglal bennünket az, hogy megvessük a lábunkat, hogy el is felejtjük, milyen élményben volt részünk odafenn a csúcson.