Bodor Ádám

A maradandó sikerhez (...) szilárd társadalmi háttér, anyagi beágyazottság, és az abból eredő könnyed magabiztosság szükséges. Magyarán, eleve pénzed legyen ahhoz, hogy aztán rendesen pénzt keressél.

A lélek mélyebben fekvő zugaiba nem lát bele senki.

Nem léteznek önmagukban érdektelen, banális dolgok. Ha belegondolsz, a mindenkori helyes emberi magatartás nem lehet más, mint minden szubjektumnak a világ egyetemességében való szemlélete. Hogy megértsd, amiről beszélek, köznapi példával élve arra kell gondolnunk, hogy akár a lószarnak, explicite, mint létező dolognak az anyagi jelenlétén túl igenis érzékelhető eszmei háttere van. A ló segge, jegyeztem meg. Az neki az érzékelhető háttere.

A világirodalom tele van emlékezetes nevekkel, bizonyságul, hogy semmilyen körülmények között nem mindegy, hogyan hívnak valakit. Olykor a hősi szerep is fölmagasztosít egy-egy köznapi nevet, én mégis azt hiszem, egy történetnek már eleve része az a hangulat, ami a névből árad és ami megmozgatja a képzeletet. Egy jól kitalált név a maga klímájával befolyásolja az eseményeket, könnyebb vele dolgozni, mert rendszerint magával hozza a képzeletbeli alak személyiségét is.

Minden névnek egyénisége van, rejtett előjele, bûvköre, és az ilyesmi a hétköznapi életben is előbb-utóbb beleszól az ember sorsába. (...) Mindez fokozottan érvényes az irodalom stilizált világában, ahol minden fuvallatnak, árnyalatnak jelentősége van.

A határ és vidéke, bárhogy is nézzük, mindig sokkal izgalmasabb hely, mint az ország belseje. Varázslatos, bûvös térség, a kockázat, kaland titokzatos helye, ahol a táj és annak minden rezdülése feszültséggel van tele.

Ahhoz, hogy az ember alkotni tudjon, kettős látással kell bírnia a világról. Kell egy inspiráló környezet testközelben, és valahol a képzelet messziségében annak elvonatkoztatott mása. A két kép között foglal helyet a novella.

Még ha vannak is sejtéseim afelől, amiről írni szándékozom, a novella belső tája számomra a munka folyamatában bontakozik ki. Nem is nagyon jó dolog, amikor egy-egy elbeszélés indításakor előre tudható, hogy a továbbiakban pontosan mi fog történni, sokkal szerencsésebb, ha a cselekmény fordulatait és az egész belső hangulatot a kitalált környezet természete alakítja és szabja meg. Képzelete az írót ösztönösen mindig olyan területek felé tereli, ahol otthonosabban mozog, és ahol nagyobb készséggel fogadja a rá váró meglepetéseket.

Minden az írás folyamatában bontakozik ki. Kiindulópontnak olykor elég egy helyszín, egy érzés, egy illat, egy hely, ahol történni kezd valami. Vagy egyszerûen csak egy hangulat. Valami, amit nem lehet előre kicédulázni, rögzíteni. Ez a megfoghatatlan valami, titkos fuvallat a novella lelke. Ha ez nem lebeg valahol ott a közelünkben, jobb a dolgot nem erőltetni.

Mindenki előbb-utóbb kienged a keze alól közepes vagy annál is gyengébb darabokat, és ez így is van rendjén, ezek a többivel együttesen képezik az alkotói pálya vonulatait.

Fölemelő érzés fölösleges és terhes dolgoktól idejében megszabadulni.

A mûvészi alkotás egyik titka éppen az, hogy keletkezésének mechanizmusa mások számára hozzáférhetetlen, mivelhogy meghitt módon kötődik az alkotó személyiségéhez.

A deprimáló társadalmi környezet az embert álmodozásra készteti, hajlamos a nemzetet, szerepét, jelentőségét valami mitikus derengés színein át szemlélni, csakhogy a végén mindig ugyanott ébred, és ugyanolyan toprongyosan.

A jogos büszkeséget az ember rendszerint visszafogottan, szerény méltósággal viseli.

A szabadság csak az idő függvényében az, ha valami nem történik meg idejében, azzal egy másfajta rabsághoz kerülünk közelebb.

A becsvágy, az íráshoz nélkülözhetetlen mûvészi látásmód mellett nem árt, ha az emberrel történik is valami.

Amikor valami véletlenségből folttalan és tiszta, jön az élet dilettáns, közhelyes szemlélője, és leönti egy vödör nyállal.

Az emberben, hacsak nem született gonosztevő, kétféle természet lakozik, ezért mindig van esély egy belső robbanásra, a szó igazi értelmében vett pálfordulásra.

A polgárnak egy olyan helyen, ahol méltósága nem alapja a társadalmi közérzetnek, sőt sorvadóban vannak biztonságos léte feltételei, nap mint nap számolnia kell a távozás gondolatával. Az írónak pedig, mintsem elnémulna, adott esetben távoznia illik már csak tiltakozásból is.

Egy tisztességes polgári foglalkozás rendszerint helyhez kötött, és állandó jövedelemmel jár, ismétlődő, egyforma mindennapokkal, ám aki erre vágyik, némi képzelőerővel már látja is magát nyugdíjasként, amint cekkerrel a kezében battyog a gyógyszertárból hazafelé.