Ugrás a tartalomra
A deprimáló társadalmi környezet az embert álmodozásra készteti, hajlamos a nemzetet, szerepét, jelentőségét valami mitikus derengés színein át szemlélni, csakhogy a végén mindig ugyanott ébred, és ugyanolyan toprongyosan.
Kapcsolódó idézetek
-
A magány általában álmodozásra hangolja az embert.
-
Az ember annyit álmodozhat a lehetetlenről, amennyit csak akar, de az álmok mindig eltûnnek, amikor felébred.
Jeff Lindsay
-
Megelevenedik sok régi emlék, elmosódott képek új színeket nyernek, régi szavak szólnak elő a csendből százszor és ezerszer. Ilyenkor az álmodozás szétnő, s az elmúlt idők fölé emelkedik, kijavít hibákat, miket a lelkiismeret eléje tesz, mint szabó elé a rosszul varrt ruhát. Csak ilyenkor lehet mindent elölről kezdeni s másképpen, megnyugtatóbban rendezni rég elvégzett dolgokat, csak ilyenkor lehet színes csodává álmodni a múltat, s igaznak, szépnek hinni a jövőt.
Wass Albert
-
Aki kifelé néz, álmodik. Aki befelé néz, fölébred.
Carl Gustav Jung
-
A szegénységben, kivetettségben élő ember szeret föltekinteni akár rettentő hazug eszményekre is, kész bármikor illúziók, ábrándok, hamis teóriák híve lenni, és azokat lelkesen legitimálni. Ezért könnyû az elnyomottat az elnyomás cinkosává tenni.
Bodor Ádám
-
Az ember ragaszkodik az ellenségeihez, akik minden este ugyanazzal a gonosz, fagyos, kaján tekintettel fogadják, ragaszkodik a falhoz, amelyről mindig törvényszerûen visszapattan, ragaszkodik az idegenség légköréhez, amelyben jobban önmagára eszmél, mint barátok között, ragaszkodik az őserdőhöz, amelyben eltéved.
Hevesi András
-
Aki álmodott, álmodik tovább. Nem mond le a csábító mélységről, a kifürkészhetetlen vonzásról, tiltott vidékre merészkedik, megkísérli megérteni a felfoghatatlant, látni a láthatatlant; újra meg újra visszatér hozzá, elszántan nekifeszül, lép egyet előre, aztán még egyet; így hatol be az ismeretlenbe, hogy ott a végtelen gondolatok elképesztő bőségére leljen.
Victor Hugo
-
Megálmodhatunk mi bármit, a végén mindig magányban ébredünk, magányosan. Ami persze nem jelent egyet a sötétséggel, néha ragyogó ékkövek képében is megjelenik (...), és azt hisszük, mindenki elfordul tőlünk, pedig mi engedtük szabadon a hozzánk láncolt lelkeket.
-
Az emberiség éppoly kevéssé értette meg eddig az álmodozókat, mint az eszményeket. Az álmodozók kegyetlenül ridegnek találják a világ törvényeit és erkölcsét. Egyre a szépség hangjára fülelnek, távoli szárnycsapásait figyelik, szenvedélyesen igyekeznek követni útját.
Theodore Dreiser
-
Az emberek csukott szemmel utaznak a reménytelenségbe, én meg kibámulok az ablakon, és arról ábrándozom, hogy valaki felemeli ennek a mocskos szerelvénynek a tetejét, kiemel innen, és elvisz messzire, ahol megszûnik ez az életem, és elkezdődik egy másik, ami sokkal, de sokkal jobb ennél.
Szentesi Éva