Bucsi Mariann

Egész hétvégén a csodaszép kék szemeit láttam magam előtt. Összehasonlítottam az ég kékjével minden napszakban, a város szélén álló kis tó színével, a lenvirág, a nefelejcs és a búzavirág színével, de egyik sem volt képes visszaadni azt a kéket.

A hazugságnak és az ebből eredő titkolózásnak (...) megvan az a természete, hogy az idő előrehaladtával egyre kevésbé szeretnénk, hogy felszínre kerüljön. Emiatt persze egyre nagyobbra nő. Mert az egyik kis hazugság hozza magával a másikat. Az egyik titok következménye a másik titok.

Az ember agya és a szíve néha úgy viselkednek, mint a kötélhúzó gyerekek. Csak éppen nem kötelet húznak, hanem az embert.

A lányoknak persze jobb egyedülállónak lenni, de a fiúk után kell valaki, aki takarít.

Éjjel eldöntöttem, írok egy hálalistát. Minden nap. És megosztom veled. Most éjjel ezeket írtam fel: Hálás vagyok a mosolyodért, amivel megajándékozol, nap, mint nap. Hálás vagyok, mert csodálatos anya vagy. Sőt, nagyszerû anya! Hogy így szereted a gyermekeinket és minden erőddel arra törekszel, hogy boldog felnőttek legyenek. Hálás vagyok a rengeteg támogatásért, amit tőled kaptam és kapok. Az ölelésekért, a sok boldog percért, amit velem töltesz. Hálás vagyok a gondoskodásodért, a tiszta ruháért, a finom ételekért, amiket főzöl nekünk. Hálás vagyok, hogy mindig meghallgatsz.

Különös, hogy ha valaki kerekesszékbe kerül, nem jut eszünkbe azt mondani, szálljon ki belőle, és menjen fel a lépcsőn, de egy bántalmazott kapcsolatban élőtől elvárjuk ugyanezt, képletesen szólva. Holott a bántalmazottat tulajdonképpen lelki kerekesszékbe kényszeríti a helyzet. Nekik másmilyen segítségre van szükségük.

Egy kisgyereknek a szülő az egész világa, hiszen tőle függ a létezése. Tető van a feje felett, enni kap és így tovább. A gyerek a szülő nélkül nem maradhatna fenn. Egy gyerek számára a szülő jó, nincs is erről semmilyen más fogalma, így aztán, ha a szülő jó, akkor nyilván ő a rossz, ő a hibás, miatta történik, ami.

Mikor bántalmazásról beszélnek, akkor általában a fizikai erőszakra gondolnak az emberek. De a szóbeli erőszak is borzalmas, a megalázás, a megszégyenítés és az elhanyagolás is ugyanolyan szörnyû.

A szerelem a gyûlölet ellentéte (...), ezért ugyanolyan erősnek, ha nem erősebbnek kell lennie.

Ha nem teszünk semmit, ha elfordítjuk a fejünket, akkor azzal tulajdonképpen legitimáljuk a bántalmazást.

Hogy valakit a puszta létezésem tegyen boldoggá, ez olyan mélyen hatott meg, amelyre nem találtam szavakat, csak annyit tudtam suttogni: "Szeretlek".

A rossz gyerekkor senkit sem hatalmaz fel arra, hogy bántsa a másikat.

Ahogy megfordulok, kipattan a szemem. Kezem az üres lepedőn csúsztatom. De már tudom. Nem vagy ott. Elfacsarodik a szívem, és úgy üli meg a bánat, hogy azt érzem, mindjárt megszakad.

Azon gondolkodtam, hogy az az elv, miszerint a dolgokat meg kell javítani, nem pedig kidobni és újat venni, nem minden esetben azt jelenti, hogy a fennálló kapcsolathoz kell ragaszkodni az eredeti formájában, hanem jelentheti azt is, hogy önmagunkat javítjuk meg, és a kapcsolatot más síkra emeljük.

Neszezésed nélkül ordít a csend.

Amikor dühösek vagyunk, akkor ökölbe szorul a kezünk. Ökölbe szorított kézzel nem tudjuk fogni sem egymás kezét, sem azét, aki segítő jobbot nyújt nekünk, de még imádkozni sem tudunk.

Aki fél, azt bármire rá lehet venni.

Néha az ember az általa legjobban szeretett embert is képes feláldozni.

Ahányan vagyunk, annyiféle módon igyekszünk boldogok lenni. Az, amiben és ahogy felnövünk, nagyban meghatározza, milyen módon próbáljuk elérni azt, amire vágyunk. Sőt, még azt is, mi az, amire vágyunk.

A gyûlölet (...) a legnagyobb hajtóerő tud lenni egy ember életében.