Charles Bukowski

Nyilván mindenki különc a maga módján de annak érdekében hogy az ember normálisnak tûnjön a világ szemében legyőzi ezt a különcséget és így lerombolja azt, amire hivatott.

Ne játssz az őrülettel, az őrület nem játszik.

Az embernek előbb Istent kellett megtalálnia, hogy megtalálhassa az ördögöt.

...aztán nyúltam az üvegért

Az emberek olyan veszteseket akarnak látni, akik végül győztesek lesznek. Vagy egy győztest, akiből vesztes lesz. De egy vesztest, aki vesztes marad? Az túlságosan önmagukra emlékezteti őket. Önmaguk pedig nem érdekli őket.

Mindig is jobban éreztem magam egyedül. Amikor az ember egyedül van, az egyetlen problémája önmaga. Jobb úgy. Mert elkerül a baj. Én rendes ember vagyok. Ezt tudtam magamról.

A pia felemel engem. Anélkül átlagos vagyok. És én nem akarok átlagos lenni. Nehéz annak lenni.

Mi az istenért nem tud egy nő egy férfit szeretni azzal együtt is, ha néha hibázik? Együtt lenni, az a csoda; együtt lenni valakivel és törődni vele. Együtt aludni úgy, hogy összeérnek a lábfejek, összeérnek a lábak. Aludni és együtt lenni. Csak az erősek tudnak egyedül élni, az erősek és az önzők.

A tapasztalat elbutíthatja az embert. A legtöbbeknél a tapasztalat pusztán egymás után elkövetett hibák sora, és minél több tapasztalata van valakinek, annál kevesebbet tud.

Amikor a Szerelem parancsolattá lesz, a Gyûlölet élvezetté válhat.

Ha nincs fájdalom, az az érzékelés vége; minden örömünk alkudozás az ördöggel.

Ha az életben az ember csak egy személyt is boldoggá tehet, akkor az életének értelme van.

Nem a haldoklás a szörnyû, hanem elveszettnek lenni.

Sosem tudhatod, mi emészti belülről az embert. Egészen jelentéktelen dolgok is iszonyatosakká válhatnak, ha bizonyos lelkiállapotba kerülsz. A legnagyobb gond/félelem/gyötrelem és kimerültség, amit nem tudsz megmagyarázni vagy megérteni, netalán átgondolni. Egyszerûen nyom, mint egy vaslemez, s nem bírod leszedni.

A tudás bizonytalansága hasonló a nem tudás bizonyosságához.

Tudok egy jó mondást (...) mely szerint, ha nincs a tudásnak követője, akkor a tudás rosszabb, mint a nem tudás. Mert ha vakon próbálsz valamit eltalálni, de nem sikerül, elég azt mondanod, hogy a francba, az istenek már megint ellenem vannak. De ha tudsz valamit, és mégsem ennek megfelelően cselekszel, akkor sötét padlások meg zegzugos folyosók nyílnak az agyadban, amelyeken váltig botorkálhatsz, nem tesz jót.

Ne hagyják, hogy bárki is mást mondjon! Az élet 65 évesen kezdődik.

Ha úgy döntesz, belevágsz, akkor adj bele mindent! Különben el se kezdd! (...) Az elszigetelődés az igazi ajándék. Minden más csak próba, hogy mennyire vagy kitartó és mennyire akarod csinálni. De te megteszed, az elutasítás és a rossz körülmények ellenére is, és jobb lesz mindennél, amit csak el tudsz képzelni. Ha megpróbálod, adj bele mindent! Nincs más ehhez fogható érzés. Egyedül leszel az isteneiddel, és az éjjeleid lángolni fognak, akár a tûz. Az életed egyenes úton halad majd a tökéletes nevetés felé. Ez az egyetlen jó harc, ami létezik.

Mindig rossz dolgok felé húzódtam. Szerettem inni, lusta voltam, nem volt Istenem, politikám, ideám, ideálom. Letelepedtem a semmiben. Ez egy fajtája a nemlétezésnek, de elfogadtam. Nem lettem érdekes személy. Nem is akartam érdekes lenni, az túl nehéz. Amit igazán akartam, az egy puha, ködös kis hely, ahol élhetek, és hogy hagyjanak egyedül.

Az ivás egy nagyon emocionális dolog. Kiráz téged a hétköznapok egyhangúságából, kiráz mindenből, ami ugyanaz. Kiráncigál a testedből, az elmédből, és a falnak vág. Mindig is úgy érzem, hogy az ivás az öngyilkosság egy fajtája, ami megengedi, hogy visszatérj az életbe, és holnap elölről kezdhess mindent. Mintha megölnéd magad, és aztán újjászületnél. Ha jól számolom, már vagy tíz- vagy tizenötezer életet éltem.