Charles Bukowski

Az a baj, hogy a rossz írók tele vannak önbizalommal, míg a jó írók tele vannak kétségekkel.

Az életed a te életed. ismerd meg, míg éled. egy csoda vagy, és az istenek sóvárogják a gyönyört benned.

Ha az ember hazudott valakinek csak azért, mert ott ül vele szemben, az volt az összes hazugság közül a legmegbocsáthatatlanabb.

Örültem, hogy nem voltam szerelmes, és hogy nem voltam kiegyezve a világgal. Szerettem mindenre haragudni. A szerelmes emberek gyakran ingerlékenyek, veszélyesek. Elvesztik a józan eszüket. Elhagyja őket a humoruk. Idegessé válnak, pszichotikussá, és unalmassá.

A fájdalom furcsa dolog. (...) A fájdalom egyszer csak úgy jön, PUFF! Aztán kész, ott van, és érzed. A fájdalom valódi. És ha valaki látja, amint szenvedsz, annak szemében nagyon hülyén nézel ki. Úgy, mint aki hirtelen megbolondult. Nincs rá gyógymód, maximum ha ismersz valakit, aki megért téged, és még azt is tudja, hogy segítsen rajtad.

Tudta, hogy ami megesik egyvalakivel, az bizony megesik a legtöbbünkkel. Az életünk egyáltalán nem különbözött a többiekétől - még akkor sem, ha szeretnénk azt hinni.

Ha lehetőséged van szeretni akkor legelőször is magad szeresd.

Vannak rosszabb dolgok is mint a magány de évtizedek szükségesek hogy erre rájöjjünk.

Egy jó vers mindenre képes és ami a legfontosabb Egy jó vers tudja mikor kell abbahagyni.

Az embereknek nincs semmi humorérzékük, mindenki halál komolyan veszi önmagát.

Egész egyszerûen gondjaim vannak az emberekkel. Az állatokat viszont kedvelem. Nem hazudnak, és ritkán ugranak neked.

A szerelem az a szó amit túl sokat és túl hamar használnak.

Zseni vagyok, csak rajtam kívül senki nem tudja.

A szerelem olyan, mint amikor valaki megpróbál átevickélni egy zubogó pisafolyón a hátán egy teli szemetes kukával.

Tudtam magamról, hogy erős vagyok, és talán még azt is - ahogy mondogatták -, hogy bolond, arról viszont meg voltam győződve, hogy legbelül van bennem valami. Lehet, hogy csak megkeményedett szar, de az is több már, mint ami bennük van.

Még nem haltam meg, csak széthullóban vagyok. De ki nem? Mi mindannyian ugyanabban a süllyedő hajóban ülünk, és próbálunk jókedvûen evezni. Itt van például a karácsony. Ki a szarnak hiányzik? Aki kitalálta, annak biztosan sosem kellett nehéz csomagokat cipelnie. Nekünk viszont minden felesleges cuccunktól meg kell szabadulnunk ahhoz, hogy lássuk, hol is vagyunk valójában. Pontosabban, hogy hol nem vagyunk. Mert minél több cucctól szabadul meg az ember, annál világosabban lát. Az életben minden fordítva mûködik. Ha fordítva él valaki, a nirvána az ölébe pottyan.

A gond és fájdalom tartja az embert életben. Vagyis az, hogy az ember megpróbálja a gondot és a fájdalmat elkerülni. Nálam ez teljes munkaidős állás volt.

Az ember egész életében csak várakozik. Várja, hogy megszülessen, aztán várja, hogy meghaljon. Sorban áll, és vár, hogy vécépapírt vehessen. Sorban áll a bankban, és várja, hogy megkapja a pénzét. Ha pedig nincs pénze, még hosszabb sorokban vár, csak nem a bankban. Várja, hogy alhasson, és várja, hogy felébredjen. Várja, hogy megházasodhasson, aztán várja, hogy elválhasson. Várja, hogy essen az eső, aztán meg hogy elálljon. Várja, hogy ehessen, aztán hogy ehessen újra. Várja, hogy sorra kerüljön egy csapat őrült közt, s közben azon tûnődik, vajon ő is megőrült-e.

Négy legyet öltem meg, amíg vártam rá. A halál mindenütt ott van. Ember, madár, vadállat, hüllő, rágcsáló, rovar, hal - egyik se menekül. Ez benne van a pakliban. Fogalmam sincs, mit tehetnék ellene. Nagyon rossz kedvem lett. Most gondoljanak bele: az ember áll a szupermarketben, és nézi, ahogy a pénztáros pakolja a cuccot a zacskóba, aztán látja, hogy a saját sírját is belepakolja a vécépapír, a sör meg a csirkemell mellé.

Kész tehetség voltam, vagyok. Például néha, amikor ránézek a kezemre, belegondolok, mekkora zongorista lehettem volna. Ehelyett mit tett a kezem? A tökömet vakarta, csekkeket írt alá, cipőfûzőt kötött, vécét húzott le satöbbi. Elpocsékoltam a kezem. Meg az eszem is.