Chuck Palahniuk

A megszületésed egy hiba, és az egész életedet arra fordítod, hogy ezt korrigálni próbálod.

Sose látni hangulatváltozásoktól gyötört halat. A szivacsoknak soha sincs rossz napjuk.

A szülőség a tömegek ópiuma.

Néha egy szépítő kifejezés durvább annál, amit takargat.

A mûvészet sohasem boldogságból fakad.

Körülbelül harminc nap boldogság áll rendelkezésünkre az életben. (...) Azután lejár a hitelkeretünk.

A férfiak nem születnek hímsoviniszta disznónak, valaki azzá teszi őket, és az a valaki általában egy nő.

Ma élünk, holnap meghalunk, minden más csak hallucináció.

A felvilágosodásnak vége. Amiben most élünk, az a homályosodás kora.

Semmit sem szabad elsietni, haver. (...) Még a gyógyulást sem.

Minden fiú, akit egyedülálló anya nevelt, gyakorlatilag házasember. Amíg az anya meg nem hal, az összes nő a fia életében legfeljebb szerető lehet.

A lélek nem létezik. Isten nem létezik. Csak döntések vannak, betegségek és halál.

Ami csak új, szokatlan vagy eredeti, az nagy valószínûséggel törvénybe ütköző. Bármi, ami kockázatos vagy izgalmas, bizonyára rács mögé juttat.

Bár megváltoztathatnád az emberek gondolkodását! (...) Az önképüket. A világlátásukat. Ha ez sikerülne, megváltozna velük az életük is. És ez az egyetlen maradandó teljesítmény.

Különös, hogy ha megmentik az embert, nyomban szeretne másokat megmenteni. Mindenki mást. Mindenkit.

Törvényeink és rendszerünk a világot (...) jól mûködő és biztonságos munkatáborrá tették.

Egy isten nélküli világban az anyák a mindenhatók. Övék az utolsó felszentelt, támadhatatlan piedesztál. Hát nem az anyaság az utolsó mágikus csodánk? Egy csoda, ami megtagadtatott a férfiaktól.

Senki sem olyan szép, ahogy lelki szemünkkel látjuk. Semmi sem olyan izgalmas, mint a fantáziánkban.

Odavagyok a szenvedélybetegekért. Egy olyan világban, ahol mindenki attól retteg, hogy lesújt rá valami váratlan sorscsapás, egy katasztrófa vagy végzetes nyavalya, a szenvedélybetegeknek legalább megvan az az előnyük, hogy tudják, nagy valószínûséggel mi vár rájuk az út végén. Némiképp kezükben van a saját sorsuk, a szenvedélyük megóvja őket attól, hogy csupán az utolsó pillanatban nézzenek szembe halálukkal.

Ismeri azt a mondást, hogy aki elfelejti a múltat, arra ítéltetik, hogy megismételje? Hát szerintem, akik nem felejtik el, azoknak még rosszabb.