Douglas Adams

Az orvosom szerint eltorzult a közszolgálatmirigyem és kétoldali erkölcssorvadásom van (...) - és ezért fel vagyok mentve az Univerzum megmentése alól.

Az Elektromos Szerzetes pontosan ugyanolyan háztartási gépezet, mint a mosogatógép vagy a videó. A mosogatógép elvégzi az ember helyett a fárasztó mosogatást, a videómagnó megnézi helyette a fárasztó tévémûsorokat, az Elektromos Szerzetes pedig arra való, hogy mindenfélét elhiggyen az ember helyett, és így megkímélje attól az egyre terhesebb feladattól, hogy neki kelljen elhinni azt a számtalan dolgot, amit a világ el akar hitetni vele.

Ha úgy döntene, hogy nem megy oda, és nem nézi meg az Ajtót, akkor tovább hihetne benne, mindörökre. Másrészt viszont ha odamegy, hogy tiszteletét tegye az Ajtónál, és az nincs ott... akkor mi lesz? A válasz persze nagyon egyszerû. Egy egész áramkör volt beleépítve pontosan arra a célra, hogy megbirkózzon az efféle problémákkal, valójában éppen ez volt egész funkciójának lényege. Továbbra is hinni fog az Ajtóban, bármik legyenek a valóságos tények, mi más is lehetne a Hit értelme?

Ha az ember tényleg meg akar érteni valamit, annak az a legjobb módja, ha megpróbálja elmagyarázni valakinek. Ez arra kényszeríti, hogy helyretegye a dolgokat a saját fejében. És minél lassúbb és nehézfejûbb a tanítvány, annál egyszerûbb ideákra kell lebontanunk a gondolatmenetet. És valójában éppen ez a programozás lényege. Mire az ember egy bonyolult gondolatot lebont olyan egyszerû lépésekre, hogy azt még egy buta gép is megértse, addigra biztos, hogy valamit megtanul arról a dologról. A tanár általában többet tanul, mint a diák. Nem így van?

Mi az, amit terveink szerint mindannyian tenni fogunk jövő szombaton? Nem újévi fogadalmakat, ha legalább félig épeszûek vagyunk. Mindet olyan kínosan hamar megszegjük szilveszter után, hogy kevesen vagyunk, akik azzal akarnák erősíteni kisebbrendûségi érzésüket, hogy új ezredévi fogadalmakat tesznek, amiket aztán - relatíve - ezerszer hamarabb szegnek meg, mint máskor.

Azt gondolom, hogy a hal finom, ám ugyanakkor azt is, hogy az eső nedves. Hát ki vagyok én, hogy igazságot tegyek ebben a kérdésben?

- Hogy hívják magát? (...) - Nem tudom. Gondolja, hogy hívni kéne valahogy? Nem volna szerfelett különös dolog nevet adni egy halom bizonytalan érzéki benyomásnak?

Minden egyes döntésünkkel, minden lélegzetünkkel kinyitunk ajtókat, sok másikat meg bezárunk. A legtöbbször észre sem vesszük.

Felejtsd el gondjaidat, hiszen a világ tökéletes körülötted, és az élet pofonegyszerû.

A dolgok igencsak sokat veszítettek az értékükből Faust és Mefisztó óta, amikor az ember a lelkéért cserébe hozzáférhetett a világegyetem minden tudásához, elérhette minden célját, és megkaphatta az összes testi gyönyört. Úgy látszik, az emberek manapság beérik néhány jogdíjjal, néhány menő bútordarabbal, egy fürdőszobafalra akasztható csecsebecsével.

Az idő illúzió. (...) Az ebédidő kétszeresen az.

Semmi sem halad gyorsabban a fénynél, kivéve talán a rossz híreket, amelyek önnön speciális törvényeiknek engedelmeskednek.

A lovak mindig is sokkal többet megértettek, mint amit hajlandók voltak elárulni. Nem könnyû megállni, hogy előbb-utóbb ne formáljunk valamiféle véleményt egy másik lényről, ha az a másik lény nap nap után folyton a hátunkon lovagol. Másrészt viszont minden további nélkül lehetséges, hogy valaki nap nap után folyton egy másik lény hátán lovagoljon anélkül, hogy egy árva gondolatot szentelne is neki.

Megpróbálni úgy élni az életünket, ahogy elterveztük, olyan, mintha egy recepthez keresnénk hozzávalókat egy ABC-ben. Az ember fogja a bevásárlókocsit, aminek sosem akaródzik abba az irányba menni, amerre tolják, és a végén teljesen más dolgokat kell összevásárolnia. Mit tehet ilyenkor az ember? Mit tehet a recepttel?

Egyszerûen csak megpróbált megszabadulni attól az agyában imént fölmerült gondolattól, hogy mikor a legkevésbé sem számít rá, a világmindenség szokása szerint előugrik majd egy ajtó mögül, és azt kiáltja: "Huú!"

Nincs is jobb, mint egy kis kötöttség, ami ellen az ember kényelmesen lázadozhat.

Az az alapvető probléma a helyváltoztatás legtöbb módozatával, gondolta, hogy egyik sem éri meg igazán a fáradságot. A Földön - amikor még volt olyan, hogy Föld, mielőtt az új hiperûrsztráda építése miatt lerombolták volna - a gondot a kocsik okozták. A hátrányok - amelyek azzal a ténnyel függtek össze, hogy rengeteg fekete ragacsos trutyit szippantottak elő a föld mélyéből (ahol nagyon jó helyen volt), csak azért, hogy egyrészt kátránnyá alakítsák a szárazföld beborítására, másrészt füstté a levegő telítésére, s végül, hogy a maradékot a tengerbe öntsék - messze túlszárnyalták azt az előnyt, amit az jelentett, hogy gyorsabban el lehetett jutni egyik helyről a másikra, különösen, ha meggondoljuk, hogy az a hely, ahová igyekeztél, mindezek következtében valószínûleg ugyanolyan volt, mint ahonnan elindultál, más szóval: csupa kátrány, csupa füst és halaktól mentes.

Reménykedett és imádkozott, hogy ne legyen halál utáni élet. Aztán rájött, hogy ez így ellentmondásos, és ezért csak reménykedett abban, hogy nincs halál utáni élet.

Minden, ami létezett a világon, amikor megszülettünk, az normális és hétköznapi és a világ mûködésének természetes része. Minden, amit tizenöt és harmincöt éves korunk között találnak fel, az új és izgalmas, és forradalmi, és talán karriert lehet csinálni belőle. Minden, amit harmincöt éves korunk után fedeznek fel, az a dolgok természetes rendje ellen való.

Isten ma már nem magyarázat semmire, hanem inkább olyasvalamivé vált, aminek önmagában van szüksége elképesztő mennyiségû magyarázatra.