Egyszerûen csak megpróbált megszabadulni attól az agyában imént fölmerült gondolattól, hogy mikor a legkevésbé sem számít rá, a világmindenség szokása szerint előugrik majd egy ajtó mögül, és azt kiáltja: "Huú!"

Kapcsolódó idézetek

1. Iszonyodott attól, hogy egy emberhez - aki csak olyan, mint ő, szóval gyarló, boldogságra vágyó s végül minden körülmények között nyomorultul elpusztuló - durva legyen, kíméletlen s tapintatlan, hogy megalázza őt önmaga előtt, hogy csak egy célzással, csak egy gondolattal is megbántsa és sokszor - legalább ezt képzelte - inkább meghalt volna, semhogy azt a hitet keltse, hogy valaki fölösleges ezen a világon s az illető, amíg elkotródik mellőle, pirulva mondogassa, "úgy látszik, terhére voltam". Kosztolányi Dezső
2. Egyszerûen azért rontott rá a dolgokra, nehogy azok rontsanak őrá.
3. Ha az ember folyton csak azon agyal, miképpen védhetné ki a rá leselkedő veszedelmet, mit egyen, igyon, kenjen ellenük, előbb-utóbb holtbiztosan magára idézi a nyavalyát. Vavyan Fable
4. Noha alig egy perccel előbb még emberek társaságára vágyott, az első valóban hozzá intézett szóra feltámadt megszokott érzése, az ingerültség és ellenszenv minden idegen iránt, aki személyéhez próbál vagy csak szándékozik férkőzni. Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij
5. Kiskoromban azt hittem, ahhoz, hogy valaki elmeneküljön, fel kell állnia, és ténylegesen el kell rohannia otthonról, mint a gyerekek teszik a filmekben. Egy haragos kiáltás, egy bevágott ajtó, és indulás világgá. Később rájöttem, hogy sokan menekülnek el anélkül, hogy megmozdulnának. Cecelia Ahern
6. Lenyûgöző, mennyi mondanivalója támad az embernek, amikor igazából egyetlen nagy dolgot fél kimondani: "Ez nem megy." Caitlin Moran
7. Az ember nem csak azért töri a fejét, hogy helyes gondolatai legyenek, hanem azért is, sőt gyakran főleg azért, hogy akarva-akaratlanul rátörő, képtelen gondolatokat végiggondolja. Alberto Moravia
8. Az ember addig-addig fojtja el, különféle okokból, amit őszintén érez, hogy egyszer robbannia kell. Lángh Júlia
9. Ki kellett volna dobnia mindent, de rosszulesett a gondolat: a tárgyak közel hozták a távollevőket. Szabó Magda
10. Egyedül! Milyen hideg van, csakugyan! És milyen szomorú minden! Vége! Micsoda iszonyú gondolat! Nem remél, nem vár, nem álmodozik róla többet azzal a forró lánggal a szívében, amitől néha olyan jó élni ezen a vigasztalan földön, ami olyan, mint mikor kigyúl az örömtûz a sötét estében. Elbúcsúzik a magányos, izgatott éjszakáktól, mikor hajnalig járt fel-alá a szobájában, és rágondolt, az ébredéstől, mikor alighogy kinyitotta a szemét, az volt az első gondolata, hogy "nemsokára viszontlátom a mi kis házunkban". Guy de Maupassant