Ugrás a tartalomra
-
-
-
-
-
-
-
Az életünk legnagyobb része, akár belátjuk, akár nem, nem fekete-fehér, hanem szürke zónában játszódik, ahol szabálytalanul közlekedünk, háztartási hulladékot dobunk a szelektív kukába és újrahasznosíthatót a háztartási hulladéknak valóba, nem a megfelelő sávban biciklizünk, és egy idegen wifijére csatlakozva töltünk le egy-egy könyvet, hogy ne kelljen fizetnünk érte. Egyszerûen fogalmazva, egy olyan világban, ahol ha mindig minden törvénynek érvényt szereznek, mindenki bûnöző lenne.
-
-
Azt mondani, hogy ti nem törődtök a magánszférával, mert nincs semmi titkolnivalótok, egyáltalán nem más, mint azt mondani, hogy benneteket nem érdekel a szólásszabadság, mert nincs semmi mondanivalótok. Vagy azt, hogy benneteket nem érdekel a sajtószabadság, mert nem szerettek olvasni. Vagy azt, hogy nem érdekel a vallásszabadság, mert nem hisztek Istenben. Vagy azt, hogy nem törődtök a békés gyülekezési joggal, mert lusta, antiszociális, agorafóbiás emberek vagytok. Pusztán az, hogy egyik vagy másik szabadságjog ma talán nem jelent nektek semmit, nem jelenti azt, hogy holnap sem fog jelenteni semmit nektek vagy a szomszédotoknak.
-
-
-
-
-
A törlés technikailag soha nem létezett olyan értelemben, ahogyan fel szoktuk fogni. A törlés csak egy kamu, egy képzelt dolog, egy közkeletû fikció, egy nem egészen kegyes hazugság, amivel az informatikai ipar traktál benneteket, hogy megnyugodjatok, és jól érezzétek magatokat. Bár a törölt fájl eltûnik a szem elől, ritkán vész el teljesen. Technikai értelemben a törlés valójában csak egy formája a közbülső engedélynek, egyfajta írás. Amikor Törlést nyomtok valamelyik fájlotokra, az adataival - amelyek valahol egy lemez mélyén tárolódnak - rendszerint nem történik semmi ténylegesen. Az ügyes modern operációs rendszereket nem úgy tervezik, hogy pusztán törlés céljából bemásszanak egy lemez mélyére. Ehelyett csak a számítógép térképe, amelyen minden fájl tárolódik - a fájltáblázat nevû térkép - íródik át olyanképpen, hogy azt mondja: "Már nem használom ezt a helyet semmi lényegesre."
-
-
-
-
-
-