Eötvös József

Százszor könnyebben foszthatod meg a boldogot örömeitől, mint a szerencsétlent bánatától, mely egyetlen tulajdona, s melyhez mint a hajótörött hajója darabjaihoz, kétségbeesett állhatatossággal ragaszkodik; mert érzi, hogy más nincs, mi által fennúszhatnék.

Bármit képzeljen hiúságunk, milliók közül nincs talán egy, ki azon társaság befolyásának, melyben él, ellent tudna állni.

Szokni kell a szívnek a gyönyörhöz is; s ki szerencsét nem ismer, annak az ég ne adjon boldogságot, ne adjon szerelmet, szíve nem bírná el.

Csak ha boldogítál, felejtheted, hogy magad boldog nem valál; csak a könny, melyet más szemekből letöröltél, enyhíti valóban fájdalmaidat.

Vannak az életben állapotok, melyekben a magány szükséggé válik; ha szívünk érzi, hogy gyönyöre nagyobb mintsem hogy valaki megfoghatná, vagy hogy boldogsága romjain állva sejdíti, hogy keservét senki sem értheti: a szív inkább magába vonul vissza, inkább magánosan hordja nehéz terhét, minthogy idegennel osztaná.

A gyermek mosolygó arcait komor redőkkel szántja át az idő.

Nincs körülmény, melyben boldogok nem lehetnénk, de vannak emberek, kik egyben sem lehetnek boldogok.

Nem tavasz, nem a nap meleg sugarai, nem a langy nyári eső borítják lombbal a fa ágait, önbelsejében fekszik az erő, mely őt zöldellni készteti, s nélküle a nap még inkább elszárítja gallyait, az eső csak elrohasztja.

A végzet, mely az embernek ön helyzete meghatározására oly kevés befolyást adott, pótlékul úgy alkotá szívét, hogy minden helyzetbe végre be tudjon szokni.

Boldog a gyermekkor, a férfi, ha élete minden céljait elérte, diadala legszebb pillanatában vágyódva tekint vissza ártatlan játékaira, s szívesen fölcserélné babérját a vegyület len örömekért, melyeket akkor élvezett.

Az emberek részvétét elutasíthatjuk magunktól, de kíváncsiságukat bizonyosan nem.

A gyöngy is csak akkor nyeri egész becsét, ha átfúrva, a többiek közé felsoroltathatik; az ember akkor ér legtöbbet, ha természetes sorából ki nem lép.

Élete különböző korszakaiban minden ember átment a hibáknak majdnem minden nemein, s alig mondott ember társai ellen olyat, mit néha magára is ne alkalmazhatott volna.

Az emberek az igazságot, mint az aranyat, akkor becsülik leginkább, ha elég lágy, s mindenfelé csavartathatik.

Mint a tudományokban, úgy az életben a legnehezebb, de egyszersmind a legszükségesebb, kijelölni a határokat, melyek közé munkásságunkat szorítani akarjuk, s ki ezt nem teszi, túlfeszített vágyai által mindig szerencsétlenné válik.

A hiúság szüntelen kielégítés után vágyódik, neki minden szavára taps, minden tettéért dicséret, minden pillanatban magasztalók kellenek, s magasabb célok kivívása csak azoknak adatik jutalmul, kik mind ezeket nélkülözni tudják.

Minden hiú ember könnyen változtatja hiúsága tárgyait, s ha magát egy téren reményeitől megfosztva látja, vágyait más s néha ellenkező célok felé fordítja.

Jobb olyanhoz ragaszkodni, kinek tévedései a főből, mint olyanhoz, kinek hibái a szívből erednek.

Alig van ember, kiben közelebb ismeretség után igen sok szeretetre méltót ne találhatnánk.

Vannak emberek, kik mindent, mi kötelességükhöz nem tartozik, határtalan buzgósággal teljesítenek.