Eötvös József

Az asszony mindent eltitkolhat, csak szerelmét nem.

Mint a vas, úgy erős jellemek a sors csapásai alatt csak keményebbé s ruganyosabbá válnak, s igaz, hogy valóban kitûnő egyediségeknek legjobb iskolája a viszontagságos élet. De hány van, kinek szelídebb mesterre volna szüksége, s kivel az élet azért nem bánik szelídebben.

Kitûnő egyéniségek kortársaiknál soha nem találnak annyi méltánylást, mint az utókor előtt; ennek oka abban fekszik, mert az utódok csak a mûveket, de a kortársak az embert ismerék, ki azokat véghez vitte.

Nagy különbség, saját nagyságunk, vagy csak azért emelkedünk-e ki a tömegből, mert az előttünk meghajolt.

Oly akadály, melyről tudjuk, hogy legyőzhetetlen, nem akadály többé, hanem adott helyzet, melyből számításainknál kiindulhatunk.

A gyümölcsöt, mely a tikkasztó melegben enyhet adna, a nyár forró napjai érlelik meg, s így fejtik ki ifjúságunk tapasztalásai elménk s jellemünk szilárdságát, melyre az élet vészei között szükségünk van. Kár, hogy a legjobb gyümölcs csak őszkor s bölcsességünk akkor érik meg, mikor a forró korszakon túl vagyunk, s reá tulajdonkép többé nincs szükségünk.

A világon nem a tudomány, hanem a szeretet mûvel csodákat.

Mentül magasabban állunk, annál nagyobb kört látunk magunk körül, s minél nagyobb kört látunk magunk körül, annál kisebbnek érezzük önmagunkat; s így minden fáradságunk, mellyel a mindennapiság színvonalán feljebbre emelkedni törekszünk, csak oda vezet, hogy szerényebbekké váljunk.

Sok dolog csak azért látszik nagynak, mert távolabbnak gondoljuk.

Minden halál dicső, melyet a hazáért szenvedünk.

Lelkesedni tudunk a hazáért valamennyien; de fel tudjuk-e a hazának áldozni pillanatnyi érdekeinket, pártszeretetünket, kicsinyes gyûlölségeinket? tudunk-e egyesülni a haza körül? - ha ezt nem tudjuk, minden lelkesedésünk hasztalan.

Jaj annak, ki abban bízik, hogy felejtetni nem fog!

Mint rossz hírekre lassanként szoktatjuk az embereket, hogy a lélek egyszerre le ne süllyedjen nehéz terhe alatt: így bánik velünk a végzet, lassanként tanít emberismeretre, hogy bírni tanuljuk a szörnyû tudományt; előbb egy ember csal, s a seb, bármily nehéz, kigyógyul s szívedet megkeményíté héjagával; később többeken tanulsz kételkedni, kedvenc eszméid egyenként eltûnnek előtted, s elbírod, mert már kevésbé bíztál; utóbb barátaid elhagynak, s csak végre látod, hogy kedvesed is csalfa vala, és senkiben nem bízhatsz e világon.

Minden fájdalom halandó, s ha vannak némelyek, melyek sokáig tartanak, ez csak azért van, mert azokat mi magunk ápoltuk, s még akkor is többnyire bánatunk szavai maradnak fenn, s nem kínos érzeményeink; miként sírköveken soká, miután az utolsó könny felszáradott, még ugyanazon szavakat olvashatni, noha régen hazugsággá változtatá az idő értelmüket.

Vannak emberek, kiket a sors szenvedni teremtett, miként bizonyos növényeknél a langy nyári eső s a nap meleg sugára csak a keserûséget növeli, mely első napoktól bennük rejtezik; úgy vannak keblek, melyekhez még az is, mi másokat boldogítana, csak azért közelít, hogy szenvedéseiket növelje.

Regény az élet: ki türelmét nem vesztve lapot lap után lelkiismeretesen végigolvas, minden beszélgetésen átmegy, minden leírást a végső gombig összeállít, s csak egy lappal sem néz tovább mint kellene: az kielégítve érezheti magát olvasása között. Oh de vannak türelmetlen olvasók is, vannak, kik e nagy könyv első lapjainál már vége után tekintenek, kik mindent, mi benne érdekes, előre olvasnak, s vajon csudálatos-e, ha ezek rajta később élvezetet nem találnak, s a könyvet félig olvasva leteszik bánat nélkül?

Mint a rózsa, szélvész alatt csak hajlong, de a nap forró sugaraiban elfonnyad: úgy az emberi szív nagy fájdalmat könnyebben eltûr, mint nagy gyönyört, melyet nem oszthat senkivel.

A teher, melyet kedveseink vállairól a mieinkre veszünk, kinccsé válik.

Egy darab száraz kenyér, melyet a koldusasszony gyermekével oszt, egész mennyországot zárhat magába; minden dolognak érdeke csak helyzetünktől függ, mely képzetünket határozza, s a szerencse végre nem más, mint az, mit annak gondolunk.

Kiket jövőjük szétvezet, azokat a múlt, bármi szép legyen, össze nem tarthatja.