Fodor Ákos

Szerelmemet nem viszonozta az élet - barátok lettünk.

Oda és azért, amiről úgy tudom: nincs, de érzem, hogy van.

Ahova nézek: csak tennivalót látok. Szemhéjam, segíts!

Megérteni nem, csak elfogadni tudunk: kit, mit; úgy, ahogy.

Jó volna végre lenni vagy nem lenni: már sok a kevésből.

Viszonyunk csonka, míg - ha csak lélekben is - búcsút nem vettünk.

Senki sem "senki". - Ne félj, azért nem marad a helyeden lyuk.

Emlékedre el- ejtettem egy tányért - most takaríthatok.

Közölj nyugodtan. Akire nem tartozik: úgysem érti meg.

Életreszóló távolmaradnivalónk lehet egymástól.

Szeretsz gondolni? - én attól majdnem mindig szomorú leszek!

Meggyújtottál, hogy fényemben táncolj. Árnyad is fölmutatom.

Két méter fölött mindegy: milyen mély a víz. - Tudsz úszni, vagy sem.

Magamra szólok, hogy nem helyes ennyiszer magamra szólnom.

Ki itt belépsz, tudd: m i n d e n k i: bejárat egy ki-már-sohába.

Most nem szeretlek. Most magamnál is jobban. Most nem is tudom.

A szerelem lerombol és fölépít. Kisebbre, szebbre.

Akiben Isten hisz: teljesen mindegy, hogy hisz-e Istenben.

Nem az a titok, amiről "nem beszélünk". A titok: szótlan.

Mért van az, hogy a rosszra bőven jut szavunk; a jóra: alig?