Füst Milán

Mért is voltam ilyen? Kábultság ez rajtam, vagy mi az ördög? Nem fognak az érzékeim? Mert mégiscsak különös, hogy így eleresztek valamit, ami már ott van a kezem közt. Hogy így eleresztem a madarat, mintha laza volnék, vagy nem volna jellem a szívemben.

A természet durva adagokban lökte belénk indulatainkat, vágyainkat, s mintha kíváncsian figyelné, hogy mire megyünk vele segítség nélkül.

Mire törekszik az állam? - Hogy lehetőleg rend legyen - akármilyen áron -, hogy rá lehessen mondani valamire, ami csak látszat, hogy az rend.

A házasság csak keveseknek való - mondják annak bírálói -, mert arra csak kevesen alkalmasok, hogy egyvalaki mellett egy egész életen át híven kitartsanak... csak kevés olyan ember van, aki bele ne fáradna, halálosan bele ne unna e reákényszerített együttélésbe. Embertelenség tehát egy egész társadalomtól s annak minden tagjától azt követelnünk, amire csak egyes különös hajlandóságú tagjai volnának képesek.

Szelíd fény vagyok annak, aki nem gyötör, de gyilkos sugár annak, aki megbánt.

Azt hiszem; az ember részéről a legnagyobb lemondás az, hogy a dolgok megfejtéséről végképpen le tud mondani s mégis hajlandó arra, hogy tovább gondolkozzék.

Élni: ez állandóan veszélyeztetett harmónia, s hogy veszélyeztetve van: ez a szépsége.

Ne fogd rövid kötélre az embereket, - hosszú pórázon tartsd meg őket - s akkor szeretni fognak. Ha hagyod őket élni, nem vagy féltékeny szenvedélyeikre, nem kívánod őket a magad számára lefoglalni egészen, - akkor hálásak lesznek.

Minden, amit mondani tudok, esetleg tizenöt szempontból érvényes, a tizenhatodikból nem. S lehet, hogy néked éppen ez a tizenhatodik szempont tetszik legfontosabbnak. Akkor hát megbuktam nálad.

Bûn nélkül élni? Lehet bûn nélkül élni? Az nem is élet. Ezt még némely keresztény szentek is sejtették.

Nincsen reménytelenebb dolog az emlékeknél. Némely rossz emlékek olyanok, mint az Erinniszek. Vértszívó madarak karmokkal s halálra üldözik áldozatukat. Annak nincs tőlük többé szabadulása.

A szerelem szenzációkat vár s abban van is része, - de vajon sokáig-e? Ez annál kevésbé elképzelhető, mert hisz ez a fogalom, hogy szenzáció, magában rejti rövidéletûségét, - nincs igazam? Vajon lehet-e valami szenzáció ötven évig?

Hozzá kell szoknunk ahhoz, hogy elfelejtenek minket, mielőtt még emlékeztek volna ránk.

Könnyzacskót teremtettek nekünk, mintha előre úgy tervezték volna, hogy sírni fogunk.

Nincsen sivárabb, agy-szárítóbb munkálkodás, mint mikor az ember állandóan okos.

Nem egyféle ész kell az élet megítéléséhez. (...) Aki egyetlen szempontból nézi a világot, akármilyen eszesnek mutatkozik is ebben, az ostobán fog ítélkezni.

Az első bûn elkövetése után rendesen így szól magához a bûnös: - most már mindegy. - És elköveti a másodikat is. Fontos szó ez. Első bûnét esetleg nagy lelki tusa után követte el, de a másodikhoz nagyon hozzásegíti ez a "most már mindegy". (...) Továbbá: aki bûnösnek érzi magát és a bûnbe mindjobban belesüllyed, rendesen társat is keres a süllyedéshez, másokat is igyekszik magával rántani, mert ha más is elköveti ugyanazt, ez valamelyest mégiscsak mentesíti őt.

A jóindulatot voltaképp az áldozat nagyságával kellene mérni. Egy szelet kenyérnek adománya valamely koldus részéről nagyobb áldozat, mint ha egy gazdag ember telket vesz neked.

Amit mi rossznak érezünk, arra nekünk feltétlen szükségünk van, hogy jól is érezhessük magunkat utána. A viszontagságainkra tehát szintén feltétlen szükségünk van, különben nem tudjuk élvezni a nyugalmat. Ugyanígy: bûn nélkül nincs erény. Tehát rossz nélkül semmilyen értelemben se létezhet jó.

A táplálék jó, feltéve, hogy éhes valaki. Ha már nem éhes és étellel tömik még tovább, akkor a táplálék már rossz. Egy táj vagy egy kép, vagy egy zenemû, egy költemény csak addig lehet szép, míg a sors, vagy a körülmények nem kényszerítenek rá, hogy örökké azt nézd, vagy azt hallgasd. A legszebb dal is, ha két napig egyfolytában kell hallanod, elviselhetetlenné válik.