Gárdonyi Géza

A magányosan élő ember már csak azért sem lehet embergyûlölő, mert ahol nincs csont, ott csontot rágni nem lehet.

Ellensége mindenkinek akad. Ez természeti törvény. Az ember akaratát az ellenállás, a küzdelem acélozza. Mindazonáltal valahányszor fuj valaki reánk, vessünk számot magunkkal, hogy valamely cselekedetünk-e az oka? Ha rosszat tettünk, engeszteljük meg. Ha nem lehet, tegyünk iránta annyi jót, amennyi tőlünk telik.

Nekem a gyönyörûségeim közé tartozik az, hogy mikor lehet, az (...) ellenségemnek jót teszek, - a háta mögött. Õ ne tudja meg, mert ez meghunyászkodás lenne. A tökéletlen ember inkább maradjon ellenségem, mintsemhogy barátommá váljék.

Minden cselekedetünk egy-egy felelet erre a kérdésre: Ki vagyok én? Minél szokatlanabb a cselekedet, annál erősebb a felelet.

A szívet azért rejtette el az Isten, hogy senki se lássa.

Micsoda gondolatból alkothatta Isten a virágot? Hiszen ha csak bezöldíteni akarta a földet, csupa fûvel is bezöldíthette volna. De mennyi szép virágot vegyített a fû közé! A pirinkó nefelejcstől mind a rózsáig mennyi ezer és ezerféle alakú és színû virág nyílik mindenütt, ahol emberi láb nem tapossa el! A rózsa talán mégis a legszebb. De a liliom meg csupa rejtelem. Honnan veszi a liliom azt a csodás tisztaságú fehérségét? A földből? A föld fekete. És miért szeret elrejtőzötten élni? Ha útfélre ültetik, soványka marad, fejletlen. Ha félreültetik a kert zugába, nemes, szép formában magasra növekedik. Levele szélesebb, zöldebb, virága nagyobb. Miért? És nappal zárva van az illata. Mintha titkolná a keble kincseit. Közel kell hajolni hozzá, közeles-közel, hogy valamit érezhessünk a leheletéből. Ám éjjel, sötétben, a csillagok csöndességében ébren van az az egy virág. A fehérsége szinte fénylik a sötétben, és édes-finom illattal árasztja el a kertet. Mért titkolódzik nappal? Miért illatozik éjjelen? Mért fehérebb? illatosabb más virágoknál?

Minden más lelki veszedelemmel szembeszállhatsz, tülekedhetsz, harcolhatsz vele, csak a nő az, amelytől futni kell.

- A nő testibb teremtmény a férfiúnál. - De hát ez is csak testbe foglalt lélek? - Az. De mégsem olyan tisztult, mint a férfi. Figyeld meg a gondolkodásukat, s megösmered őket. Emlékezzél rá, hogy anyád mire vigyázott jobban: a testedre, vagy a lelkedre? Minden anya meg van elégedve, ha a gyermeke egészséges. Hogy lélekben egészséges-e, lélekben növekedő-e, erkölcsben, tanulásban jó úton jár-e, az anyáknak az mellékes valami.

A testi javakba merült ember nem érzi az én-t. Sose mondja: "Én boldog vagyok. Nekem gyönyörûség az életem." Az én el van benne homályosodva, mint a gyémánt a szemétre került gyûrûben. Azért szenvedünk tehát akaratlanul vagy akarva, hogy a lelkünk tisztuljon, erősödjön.

"Az élet élet" - de mi az élet? Az-e, hogy az ember potroha puffadtáig egyen? Borban fetrengjen? Az-e, hogy eleven asszonyhússal rakja tele a házát? Vagy az, hogy részeg kedvvel nagyokat rikoltsunk? Káromoljuk Istent azzal a nyelvvel, amelyet ő ajándékozott? Vagy az az élet, hogy gyûjtsünk hitvány kincseket, ménest, gulyát, házat, pénzt, földeket? Vajon ha egy nap behunyod a szemed, mit viszel magaddal a ménesedből, gulyádból? Még csak egy gombot se vihetsz magaddal a másvilágra!

Nem csoda az, hogy a melledben a szünetlen dobogó valami van? Nem csoda-e az, hogy a belső részed mozog, mint valami malom? Nem csoda-e, hogy a tested legfinomabb része kemény csontgolyóba van foglalva, a szívedet, tüdődet meg csontkosár födi? Honnan származtál? A semmiből? A véletlenből? Hogyan van, hogy véletlenül a fejeden van a két szemed, és nem a hónod alatt? S honnan van, hogy éppen a szájadban van a nyelved, amellyel megízleled, hogy a testednek mi hasznos, mi ártalmas?

Minél nehezebb a megterhelésed, annál több az érdemed az örök életre.

- Mit kívánsz? - Isten irgalmát és a tiédet (...). - Azt mondod, Isten irgalmát kéred és a miénket. Isten irgalmát csak Istentől nyerheted meg.

Hogy égi ember lehess itt a földön, először is engedelmességet kell fogadnod. Mert, látod, csak az engedelmes ember vezethető. Éppúgy, mint az engedelmes állat. Ha a lovat a maga eszére bocsátjuk, nem halad jó úton. A barátoknál is mindig az okosabbnak engedelmeskedünk. Azért is állunk össze egy szerzetbe, mert tudjuk, hogy nincs olyan okos ember, akinél még okosabb ne találkozna: az okosabb vezeti, világosítja a kevésbé okosat. Ezért nagy törvény itt az engedelmesség.

A barát is csak zarándok ezen a földi világon. Azért nem kell a barátnak semmi se, amiért a földiek lihegnek. Semmi se kell az égi embernek a földön, csak az Ég kell itt is: Istennek szeretete, angyaloknak társasága, lelki fehérség, imádságos utazás az örök Ég felé.

Más az a nő, más! Hiszen a virág is mind a föld szülötte, de ezernyi virág között is mily más a kis alázatos gyöngyvirág! Csupa finomság, csupa titok! Illata semmi más virágéhoz nem hasonlít, sem a formája. A föld szülötte. De mintha valami ismeretlen világból került volna a földre...

A gonosz lélek csak gonosz, testben is, testetlenül is. Hiszen mikor már annyira jutott a reinkarnációban, hogy emberi testet ölthetett, akkor is kiütközik belőle az ördögi természet. Mi egyéb a káröröm? A más szenvedésében való gyönyörködés?

Az ördög bukott lélek. A végtelen jóságú Isten bizonyára nem bünteti őket csak véges idejû büntetéssel. Világot teremt neki, hogy megtisztuljon. Így öltenek az ördögök Isten kegyelméből emberi testét. Öltenek annyiszor, míg csak meg nem javulnak.

Mielőtt imádkoznál, ajánld lelkedet és testedet Istennek. Mondd: a tiéd vagyok, én Uram, lelkem, testem, mindenem tiéd. Akkor aztán nemcsak az ajkad imádkozik, hanem az érzésed is. (...) A szavak csak vezetői legyenek az érzésednek.

- A szeretet mértéke a szenvedés. - De hiszen a jó Istennek nem kell az, Margit. - Tudom, de nekem kell.