Szerző

George Gordon Noel Byron

Az emberszív ilyen: törten is él tovább.
A belém fúródott tüskék arról a fáról vannak, amelyet én ültettem.
A boldogság emléke már nem boldogság, de a fájdalom emléke még fájdalom.
Legnagyobb keserûségemre napról napra bölcsebb vagyok.
A szörnyû az, hogy sem a nőkkel, sem őnélkülük nem élhetünk.
Majd jött a sóhaj mély, heves foka, Lopták mohón egymás tekintetét, Kigyúlt az arc, bár semmi indoka.
De bárhogy színlel, épp a bús homály Árulja el, mint a fekete ég A zivatart. Hangot sem ejt a száj.
Gyönyörû az úttalan rengeteg, ujjong lelkem a parton egyedül; egy társaság van, hol nem szenvedek: a mély tenger, hol az ár hegedül. Embert meg nem vetek, de a természethez vagyok hû.
Elfutni vágyom enmagamtól! Messzire vinném átkomat, de sarkon ûz egy vad kalandor, a lét-üszök - a Gondolat.
A nő szíve egy rész az égből.
A Szépség lányai közt nincs gyönyörûbb ma nekem; hangod úgy elbüvöl, mint szerenád a vizen.
A vallásról nem tudok semmit - legalábbis az előnyeiről.
Körül vagyok véve lelkészekkel és metodistákkal, de mint látni fogod, nem árasztottak el mániájukkal.
Minden szektában vannak bolondok, és szélhámosok; miért higgyek rejtélyekben, amit senki nem ért, csak azért, mert olyan emberek írták, akik az őrületet választották inspirációként, és Evangélistáknak mondták magukat?
Nem hiszek semelyik vallásban sem. Semmi közöm a halhatatlansághoz: elég nyomorultak vagyunk ebben az életben is, mindenféle más életen való abszurd spekuláció nélkül is.
A keresztények abban a meggyőződésben égették egymást, hogy az Apostolok is úgy tették volna.
Ahogy itt jár-kél, szép, miként A csillagtüzes éjszaka. Fénybe árnyat és árnyba fényt Szûr arca, szeme, mosolya; Oly szelíden ragyog felénk, Ahogy a vad nappal soha.
Mi más lenne az öröm, mint örömet szerezni?
El tudod-e fojtani szenvedélyed hangját, kedves? Minél terhesebb és súlyosabb felhők vonulnak az égen, annál vadabbul tör ki a zivatar.
A férfi élete és szerelme kettő, a nőnek élni és szeretni egy.