Grecsó Krisztián

El kell felejteni az életet, akkor lehet tovább élni.

Egy kor felett minden arc egyforma, mindenki emlékeztet valakire, és senki sem az, akinek látszik.

Minden és mindenki egyforma. És ha így van, nem érdemes szeretni senkit.

Egy paraszt hiába költözik Pestre, még a gyereke is paraszt marad.

Nem lehet föladni a küzdelmet egy percre se. A jó nő a föld alatt is jó nő, a koporsóban is jó nő.

Semminek sincs egyetlen oka. Mindennek sok gyökere van, az eseményeknek sok eredője van, sok helyről szívják magukba az erőt és a mérget.

Áll egy férfi és egy nő egymással szemben, mint tánc előtt, vagy mint a nagy pillanatokban, amikor szinte biztos az igen, mégis kérdezni kell. És kérdezni, vágyni, szeretni kegyetlenül nehéz, mert a kérdés maga a döntés, akarás, elhatározás, a kérdés maga felér egy vallomással.

Lehet úgy szeretni, hogy az én elkopik, mint a kréta, nincs többé én, csak te van, a másik van.

A környezeted alkalmazkodik ahhoz, amit hall. Ha most megalkotsz egy világot és jót hazudtál, a környezeted a legnagyobb örömmel emlékezik úgy, mintha tényleg az történt volna.

Minden könyvnél meg kell tanulni a könyvről mesélni. Nem mindegy, mennyit vallasz be a vívódásaidból, az érintettségedből, hogyan reagálja le a szûkebb és a tágabb környezeted.

Csak egy szakasznyi örömet, tudást, lehetőséget birtokolhatunk. Ha új dolgok jönnek elöl, hátul vesznek a régiek.

Nem lehet tudni, mi mellett mennek el az emberek, és mibe kapaszkodnak bele úgy, hogy aztán sohasem engedik el.

Csodát kell hozni a nő életébe, hogy aztán ő is csodát adjon cserébe.

A szerelmek egymásra íródnak, mindig ugyanoda, ugyanarra a sorra, és a másik nem látszik.

Szeretni rabság. Szolgaság. Nyirkos alávalóság. Aki szeret, elveszíti az uralmát maga fölött. Minden fölött. Nincsen irányítva semmi. És mégis, minden irányítva van.

A szív mindig utazik, akkor is, ha a láb és a fej marad, és a szív folyton új világra vágyik, télen azért, mert fukar, ne kelljen otthon fûteni, nyáron meg ott van a legfontosabb létező ok, miszerint akkor szép a táj, ha fut.

Csak figyelek, érzékelem, hogy vagyok, hogy vagyok valahol, és ez már nem jelent otthonosságot. Lenni, otthon lenni természetes állapot: aki otthon van, nem gondol rá, hogy van valahol.

Üres ember, aki mellett nem fér el a múltja.

A veszteség érzése később állandósult; soha az újnak nem tudtam örülni, de sajnáltam a régit, ami a jövendővel együtt elveszett. Ez volt az első eset. Itt kezdődött, hogy a jelent kifosztva a kormos múltat áhítottam.

A rendőr, ha nem felejt könnyen, megőrül.