Szerző

Grecsó Krisztián

Mosolyogni tudni kell. Mindig mosolyogni kell, akkor is, ha az emberre rátör a szomorú-izgulás, sőt akkor még jobban.
Az élet néha bonyolultabb, mint ahogy egy gyerek látja.
A dolgok egymásból következnek, mintha dominók dőlnének el hosszú, egyenes sorban, minden lépés magában ártatlan és kikerülhetetlen.
A felnőttek ilyenek, nem kíváncsiak az igazságra, csak arra, amit ők érzékelnek belőle.
Csalni nem azért nem csalunk, mert nem lehet, vagy mert büntetik, hanem azért, mert nem akarunk. Mert a jó emberek nincsenek erre rászorulva.
Az én generációmban már nincs összetartás, a repedések a felnőtt létben mutatkoznak meg igazán. (...) A keresztanyaságot tukmálni kell, mint a rossz bort.
Nincs férgesebb, mérgezőbb dolog, (...) mint az önsajnálat.
A világ legocsmányabb bûnei vannak lejegyezve a Szentírásban.
A bizonytalanság a pletykálkodás melegágya.
A megbocsátás csak az írásban létezik, ennek a valóságnak pedig még sincs olyan sok köze ahhoz a teremtett világhoz.
Az okosság (...) annyit tesz, mint kerülni a bûnt.
Az eltávozott orgánumát felejti el legelőször az élő, a halott hangja azonnal kikopik a lélekből, a mozdulatai, az ölelése, a szokásai megmaradnak, de a hangja elvész.
Egy férfiember, akinek fájdalma van, igyon, és ha igazi férfiember, akkor biztosan van fájdalma.
Nem akarok ott élni, ahol bármi előfordulhat.
Azt senki sem akarja elfogadni, hogy ami hátravan, az valóban napokban, órákban, percekben kifejezhető, és ezzel a perccel is, most, amit erre a töprengésre használt el, kevesebb lett.
A más ideje napokban mérhető, gondolják az emberek, de az enyémnek nincs vége.
Ha nincsen apja a férfiembernek, akkor nincs mögötte semmi, csak kongó üresség, szomorúság és bánat.
Lépten-nyomon magunk fölött kell kihirdetni az ítéletet.
A múltnak mi nem vagyunk fontosak, minekünk fontos a múlt. Már akinek.
A féltékenység kis híján szétmar (...) belül, mintha a lélekben is volna sav, akár a gyomorban, csak a marása sokkal kínzóbb, és nem múlik el néhány szelet háztartási keksz elfogyasztása után.