Grecsó Krisztián

Az élet, a vér öröklődése bonyolultabb kérdés az eddig föltételezettnél, pedig korábban sem gondolták a gének továbbélését primitív folyamatnak. Nem véletlen, hogy az apaság, a földön tapasztalható örömök között, ez idáig úgy tûnik, a legnagyobb.

Sokkal szerencsésebb és enyhítőbb gyorsan és intenzíven szenvedni, hogy aztán elmúljon, belázasodni és önkívületben tûrni, hogy fáj.

A nők a legritkább esetben mutatnak meg valami gyöngeséget magukból. Évekig hurcolják inkább, és ha átütne a seb, hamar újrakötözik.

A bûnös múlt iránti nosztalgia maga is bûn.

A múlt tovább él bennünk, a mozdulatainkban, a beszédünkben, ahogy a hajunkba túrunk, az ősök ideje ott bujkál a génekben, és telik tovább.

Az idő mindig valóságos, a rossz döntések keserûsége jelzi, hogy a perc létező dolog, szenvedni hónapokon át lehet, tûrni a savanyú vágyakozást. Várni, hogy elmúljon, hogy enyhüljön.

Szakítás után üres maradtam mindig, mint egy kipakolt, elhagyott lakás. Maradt a szekrények, a szőnyegek sziluettje, a közös élet körberajzolt tere, megannyi szétfolyó emlékkontúr.

Egy szerelem csak akkor marad meg virágában, ha kinyílásakor letépjük.

A tavasz csak elmúlást hozhat, az ősz viszont biztosan szívderítő megújulást jelent. Föltétlenül és csak azt. Az ősz feléleszti a szerelmeket, rutinossá és magabiztossá tesz, az ősznek van ritmusa, míg a nyár szertelen, szédült és vágyakozó. A nyár a kötelező nagy érzések évszaka, míg az ősz a spontán és valódi örömöké.