Greguss Ágost

Fiatalok vagyunk-e vagy öregek? Nem éveink száma határozza meg, hanem vágyunk. Ha vénebb szeretnél lenni, még fiatal vagy; ha ifjabb, már öreg.

Az ifjú minden dicsőért lángol, de könnyen lángol hiába­ valóságokért is. Buzgón hajhássza a színes és üres szappanbuborékokat, lelkesülten rendez gyermekes tüntetéseket. Eszméknek szenteli magát, de a frázis elbolondítja. Nagy szándéka van, de apróságokban gyönyörkö­dik. Istennőkről ábrándozik, de szolgálókkal is beéri.

Az ifjú csatába való, nem tanácsba. Jól verekszik, rosszul határoz.

Emberi korlátoltságunknál fogva mindenható tehetsége senkinek sincs. Egyik ebben, másik másban erős, és hogy mire van erőnk, azt kitudni legnehezebb feladatunk közé tartozik.

Szomorú, hogy vannak fiatalok, akik nem érnek öreg kort; de szomorúbb, hogy vannak öregek is, akik nem voltak fiatalok.

Nem csak alkalom szüli a tolvajt, Alkalmat is szerez ki lopni óhajt.

Nincs boldogítóbb mint a szeretet; De háladatlan még ez is lehet: Oly fokban a hogy ők szeretnek minket Ritkán szeretjük vissza feleinket.

Ha oktalan lel jót a bölcs szavában, Kétkedni kezd a bölcs önön magában.

Szavadból, ámbár egy a szó, Ért rosszat a rossz, jót a jó.

Hódítás nincs pusztítás nélkül.

A szivbe, bár minő kicsi, Órjási vágyak férnek, S minden tücsök magát hiszi A világ közepének.

Rossz útja, rossz kocsija, rossz lova; Hajt a kocsis, de nem tudja hova: Az emberiség így halad tova.

Mondják, az élet is csata. Igaz a! Harcz, hol dicső halál és győzelem Mind egyaránt ritkán terem, De sebet oszt ám, igenis, Testednek is, lelkednek is, S hajh, többet oszt ki mint a mennyit Meggyógyit vagy csak meg is enyhit

Mást ölve él minden az ég alatt, Nagyobb hal eszi a kisebb halat, Gyöngébbet sujtol az erősebb karja, És birja a ki marja.

Téved ki táplál oly hitet Hogy mások nélkül ellehet; Még jobban a ki úgy bizik Hogy őt nem nélkülözhetik.

A gyûlölet erősb a szeretetnél: Barátnak, úgy lanyhán, jót akarunk; Ellent leütni, megfeszûl karunk.

Volt egyszer egy barátom s egy kutyám. Amannak pénzem, vérem áldozám; Majdnem halálig vertem az ebet: S tudjátok-é hogy mi a köszönet? Cserben hagyott az, s megvetett; Emez pedig jobban szeret. Igy, kutya lett az egykori barát, S barátomúl fogadtam a kutyát.

Egy ifjú hős a harcban elesett: Barátai sajnálták egy keveset; Gyászolta kedvese négy hosszú hét, Húga egy évig, anyja amíg élt. Egy másik ifjú a harcból megtére: Előbb barátinál mulat kedvére; Majd szeretőjének borul keblére; Aztán megnézi mit csinál testvére; Õsz anyját is meglátogatja végre.

Egy rózsás kertben - életünk ilyen kert - sétálni láttam tíz szál úri embert. Hangzott panasz kilencnek ajkárul: "Beh kár, hogy a rózsához tüske járul!" Egyetlen egy volt így elmélkedő: "Beh jó, hogy tüske közül rózsa nő!"

Akadályozza és elûzi az álmosságot minden, mi az agy mûködését emeli, név szerint megfeszített gondolkodás, érdekes tárgyak szemlélése, hallása, olvasása, kedves elfoglaltatás, élénk munka, heves érzelmek és indulatok, legyenek azok akár kedvesek akár kedvetlenek.