Henrik Fexeus

Még soha nem voltunk ennyire gonoszak egymással, és soha nem tudtuk ezt ilyen könnyen megúszni. A digitális hálózat tökéletesen alkalmas arra, hogy információt továbbítson, de kevés kivételtől eltekintve, egyelőre, lényegesen rosszabb azon a téren, hogy együttérzést közvetítsen.

Minél több időt szánunk a Facebookra, egyértelmûen annál rosszabbul érezzük magunkat. Akiket a közösségi oldalakon látunk, azok a valóság javított és kozmetikázott változatát mutatják számunkra.

Talán nem a te hibád, hogy az értelmes találkozásokra való képességed erősen legyengült ebben mai a csillogó-villogó világban. De a te felelősséged, hogy tégy ellene valamit.

Ha valóban tartalmas beszélgetést folytatsz, nem csak üres csevegést, akkor abba érzelmek is vegyülnek. Ez jó. Mert bármilyen érdekesnek is tartjuk egy beszélgetés témáját, igazából csak az érzelmek tesznek minket tényleg érdeklődővé. Csak akkor érezzük úgy, hogy valóban kommunikálunk a másikkal, ha ebben az érzelmeknek is jut szerep. Komoly beszélgetések során ennek még nagyobb jelentőség jut, de a hétköznapi találkozásokban is jelen van az érzelmi állapot és a lelkiállapot.

Csillogó két szép szemed a legerősebb kommunikatív eszközöd. A szemek képesek egy sor érzelmet kifejezni: dühöt, szenvedélyt és bánatot, szemeddel ellenőrzöd azt is, hogy a másik megértette-e azt, amit mondasz.

Az emberek inkább reagálni szeretnek valamire, nem kezdeményezni. Szeretik megvárni, míg a másik veszi fel a szemkapcsolatot, szólal meg először, hívja meg először a másikat. És ez azzal végződik, hogy mindenki ideges, és örökösen visszatérő kérdés a beszélgetések során: "Miért nem hív meg engem soha senki, miért nem ír nekem soha senki?"

Úgy tudod a legkönnyebben két vállra fektetni a félelmeidet, ha kiteszed magad annak, amit a legkellemetlenebbnek tartasz, mert így bebizonyíthatod az agyadnak, hogy nem is olyan veszélyes az.

Mondd el néha másoknak, mennyire nagyra becsülöd őket, még akkor is, ha épp akkor semmi különöset nem tettek, amit dicsérni kellene, a szavaid mégis megalapozottnak tûnhetnek. Mindenki szereti hallani, hogy mások kedvelik őt. Mondd el a barátaidnak, a partnerednek vagy a gyerekeidnek, hogy örülsz a társaságuknak, a segítségüknek, a támogatásuknak vagy az ötleteiknek. Ha kimutatod a háládat mások jelenlétéért, az sokkal többet jelent, mint ha azt mondod nekik, hogy szereted őket.

Úgy gondolod, hogy nem történt veled semmi olyasmi, amiről érdemes lenne beszélni? Pedig minden bizonnyal történt, még ha tudatosan nem is észleled. Ami teljesen hétköznapi a te számodra, lehet, hogy épp rendkívül érdekes más számára.

Egy átlagos beszélgetés abból áll, hogy az egyik ember várja, hogy a másik befejezze a magáról való mesélést, hogy aztán ő maga mesélhessen magáról.

Amikor empatikus kijelentéseket használsz, ügyelj arra, hogy sohase ezzel a kifejezéssel fejezd be mondandódat: - Tudom, mit érzel. Fennáll a veszélye, hogy a másik azonnal azt gondolja: "Fogalmad sincs róla, mit érzek." És ez a reakció máris éket üt közétek, ez pedig pont az ellenkezője annak, amit el szerettél volna érni.

Semmi vész, ha nem mindenki kedvel téged. (Lehet, hogy ésszel meg lehet ezt érteni, de saját tapasztalatomból tudom, hogy érzelmileg sokkal nehezebb elfogadni.)

Ha önmagad adod, akkor mindig lesz legalább egy olyan jellemvonásod, amelyet mások frusztrálónak tartanak. Ez alapjában véve nem baj. A probléma ott kezdődik, ha abban a pillanatban, amikor valaki nem úgy viszonyul hozzád, ahogy szeretnéd, máris dühös és szomorú leszel, esetleg elkeseredsz. Rossz szokásunk, hogy az önbizalmunkat mások specifikus visszajelzéseire építjük, ezért könnyen bekövetkezhet az, hogy azokat a visszajelzéseket hajkurásszuk, amelyeket mi szeretnénk kapni.

Általános igazság, hogy jelentéktelen dolgokon izgatjuk fel magunkat, mert nem merünk "kikezdeni" a nagyobb, komolyabb témákkal, amelyek tulajdonképpen bosszantanak. Morgolódunk azért, mert valaki felületesen mosogat, ahelyett, hogy megmondanánk, hogy már nem szeretjük ezt a bizonyos személyt.

A kommunikáció esetében, mint az élet minden más területén is, egyértelmû a szabály: ha akarsz valamit, mondd meg! Mert az a legjobb módja annak, hogy megkapj valamit, ha kéred.

Az "igazad van" kifejezés olyan lehet, mint egy varázslat. Megtörheted vele a támadás erejét.