Hermann Hesse

Az emlékezet és a feljegyzés, miként az álmoknál, sokkal több időt igényel, mint az élmény maga.

Minden pillanatban lehull egy levél a fáról, rólam is lehullott egy elszáradt pikkely. Így van ez életünk minden óráján, végtelenül követi egymást sarjadás és hervadás, de csak ritkán vagyunk ébren és figyelünk egy pillanatig arra, hogy mi is megy végbe bennünk.

Azokban a pillanatokban, amikor mezítelenül állunk az igazsággal szemben, hiányzik a jó lelkiismeret bizonyossága és a magunkba vetett feltétel nélküli hit jó érzése.

Sok minden szükséges ahhoz, hogy megtanuljuk szeretni és életelemünknek tekinteni az igazságot.

Ha az embernek nincs mit ennie, a böjtölés a legértelmesebb dolog, amit tehet.

Mindenütt vár az élet, mindenütt nyílnak a jövő virágai, de mi alig vesszük észre, a javát letapossuk, elhervadnak a talpunk alatt.

Az igazságnak milliónyi arca van, de igazság csak egy van.

Nincs "idők szava" és "idők parancsa", mely arra kényszeríthetné az embert, hogy anyagi javakat részesítsen előnyben a szellemi javakkal, mulandót a múlhatatlannal szemben. Aki mégis e meghatározó választás mellett dönt, önmagán kívül senki mást nem tehet érte felelőssé.

A madár kitör a tojásból. A tojás a világ. Aki meg akar születni, annak egy világot kell széttörnie.

Minden élet csak kettősségen és ellentmondásokon át bonthatja gazdagon virágát.

Az ember akkor fél, ha nincs békességben önmagával.

Amit mi személyiségen ma értünk, az persze egészen más, mint amire a régebbi korok életrajzírói és történészei gondoltak. Õk, és főleg ama korok szerzői, akik határozott vonzalmat éreztek az életrajzíráshoz, úgy látszik, a személyiség lényegét, mondhatnánk, az eltérőben, a szabályellenesben és egyediben, sőt gyakran a betegesben látták - mi, mai emberek viszont általában csak akkor beszélünk jelentős személyiségekről, ha olyan emberekkel találkozunk, akiknek, túl minden eredetiségen és különcségen, sikerült a lehető legtökéletesebben beilleszkedniük a közösségbe, sikerült a lehető legtökéletesebben szolgálniuk a személyfölöttit.

A középkor embere iszonyodna mai életvitelünktől, mert sokkal kegyetlenebbnek, rettenetesebbnek és barbárabbnak találná a sajátjánál. Minden kornak, kultúrának, erkölcsnek és hagyománynak önálló jellege van, vannak szelíd és kemény, szép és kegyetlen vonásai, a szenvedés bizonyos fajtáit természetesnek tartja, bizonyos gyötrelmeket megadással tûr. Az emberi élet akkor válik igazán szenvedéssé, pokollá, amikor két kor, két kultúra és vallás keresztezi egymást.

Korunk átlagemberének életében a néhány, szokásból megtartott, nagy ünnepnap az a kevés alkalom, amikor eszményeket követ. Újévkor a fejét csóválja, vagy érzelgősen sóhajtozik az élet mulandósága, a rohanó idő miatt, a húsvétot és pünkösdöt a tavasz ébredése, az újjászületés ünnepeként ünnepli, mindszentek napján meg kilátogat a temetőbe. Karácsonykor pedig megajándékozza magát néhány pihenőnappal, vesz a feleségének egy új ruhát, a gyerekeinek meg néhány játékot. Sokan kissé rezignáltan osztoznak a kicsik örömében; fájdalmas gyermekkori emlékekkel szemlélik a csillogó karácsonyfát, és megajándékozott, boldog gyermekeik láttán ezt gondolják: örvendezzetek csak, és élvezzétek a boldogságot, az élet nemsokára úgyis megfoszt benneteket minden örömtől és ártatlanságtól.

Az embernek meg kell kísérelnie a lehetetlent, hogy a lehetségest elérje.

Az igazi kereső semmilyen tant nem fogadhat el, az, aki valóban találni akar. Aki azonban megtalálta a kincset, az minden, minden tanítást jóvá tud hagyni, minden utat, minden célt, azt már semmi sem választja el az összes többitől, az ezer- meg ezertől, akik az Örökkévalóban élnek, és lelkét lélegzik.

A folyó egyszerre van ott mindenütt, eredeténél és torkolatánál, a vízesésnél, a révnél, a duzzasztógátnál, a tengerben, fenn a hegyeken, egyszerre mindenütt, (...) számára csak a jelen létezik, nem ismeri sem a múlt árnyékát, sem a jövő árnyékát.

Meghallotta a hangot, a saját szívéből szóló hangot (...). Így engedelmeskedni, nem külső parancsra, hanem saját lelkének hangjára hallgatni, ily módon készen lenni, ez a jó, ez a szükséges dolog, semmi más nem szükséges.

Nem dolgom mások élete felől ítéletet mondani! Egyedül felőlem, egyedül a magam útja felől kell döntenem, választanom.

Az igazságot élni kell, nem tanítani.