Idegen arcok néznek ránk, Akik az álmainkat ellopják, Azok a fénybe lépve olvadnak el, Aki tiszta, annak félni nem kell, Mer` az álnok a saját kardjába dől, Ha kitör belőlünk a teremtő erő.

Kapcsolódó idézetek

1. Néha nekünk is idegenné kell válnunk önmagunk számára. Így a lelkünkben rejtőző fény megvilágítja azt, amit meg kell látnunk. Paulo Coelho
2. Álmodom. Azt álmodom, hogy a saját kis életem felszínén lebegek. Nézem, ahogyan kibontakozik, megfigyelem. Kívülálló vagyok, aki befelé néz. Nézd meg őket, nevethetnek, játszhatnak, olyan könnyen megy nekik. Én nem vagyok olyan, mint ők.
3. Mi magunk teremtjük meg azokat az illúziókat, amelyek segítségével tovább élhetünk. És egy nap, amikor már nem vakítanak el, és nem is vigasztalnak, leromboljuk őket, egyik csillogó téglát a másik után ütjük ki a falból, míg nem marad más, csak az őszinteség ragyogó fénye. Felszabadít ez a fény. Kell. Rémisztő. Mezítelenül, kiürítve állunk előtte. És amikor a szemünk már nem bírja tovább, új illúziót teremtünk, amely ismét megvéd bennünket a nyugtalanító igazságtól. Libba Bray
4. Álmunkban néha egy egészen más világ is megmutatkozik, egy élettel és tarkasággal teli világ. Éppen a nagyon beszûkült környezetben élő, mások által befolyásolt és szorongatott embereknél tárul fel olyan távlat, amelyben az álmodó szabadnak és fantáziadúsnak érzi magát. Az álom így mutatja meg nekünk a belső kincset, melyet tőlünk senki nem rabolhat el. Anselm Grün
5. A világunk tele van bizonytalan, féltékeny emberekkel. Egyesek a legjobb barátaink, netán vér szerinti rokonaink. A kudarc megrémíti őket. Ahogy a sikereink is. Mert amikor túllépünk azon, amit valaha lehetségesnek tartottunk, amikor a korlátainkat feszegetjük, és sikerül többé válnunk, a fényünk visszaverődik a falakról, amelyeket ők építettek. A fényünknél láthatóvá válnak a saját börtönük körvonalai, megpillanthatják a saját önkorlátozásaikat. David Goggins
6. Az álmok (...) ugyanolyan hatással vannak ránk, mint ha valóban megtörténnének. Ha rosszat álmodunk, verejtékezve és remegve ébredünk. (...) Mi van akkor, ha azt mondanám neked, hogy most is csak álmodsz, bár te nagyon is valóságosnak érzed? Hiszen álmaidban teljesen háttérbe szorul a való világ, nem? Mintha csak árnyéka lenne a láthatatlan világnak. És ez a láthatatlan világ az igazi varázslat forrása. Míg alszol, valaki füledbe súghatja, hogy miket álmodj.
7. Mások bánata mindig kisebb, mint a miénk. Arcukat eltorzítja az aggodalom, a rémület, de mi az ő rémületük, és mi az ő fájdalmuk a miénkkel összevetve? Kevesen vannak a szerencsések, akiknek sikerül önmaguk fölé emelkedniük, ha csak egy szempillantásra is, és kívülről látni önmagunkat. (...) Miután lecsillapodtunk, lassanként észrevesszük magunk körül az arcokat, amelyek legalább olyan tiszteletreméltóak, mint a mienk, és kínjaik sem kevésbé iszonyatosak, mint amelyeket mi érzünk... És akkor, lám csak, kezünket nyújtjuk, és rámosolygunk a mellettünk lévő emberre. És letöröljük az önmagunkért ejtett, hiábavaló könnyeket, és kinevetjük kétes nagyságukat. Bulat Okudzsava
8. Amikor hagyjuk, hogy a saját fényeink ragyogjanak, azzal másoknak is lehetőséget nyújtunk ugyanerre. És ahogy megszabadulunk a félelmünktől, a jelenlétünk automatikusan megszabadít másokat is. Marianne Williamson
9. Nem attól félünk, hogy nem illeszkedünk be. Attól félünk, hogy mérhetetlenül erősek vagyunk. A fény az, és nem a sötétség, ami megrémít. (...) Úgy kell ragyognunk, mint a gyerekeknek, és nemcsak keveseknek, de mindenkinek. És ha hagyjuk ragyogni ezt a fényt, tudattalanul másoknak is megadjuk a jogot ugyanerre, ahogy lerázzuk a saját félelmünket. A jelenlétünkkel szabadítunk fel másokat.
10. Nem attól félünk, hogy nem illeszkedünk be. Attól félünk, hogy mérhetetlenül erősek vagyunk. A fény az, és nem a sötétség, ami megrémít. (...) Úgy kell ragyognunk, mint a gyerekeknek, és nemcsak keveseknek, de mindenkinek. És ha hagyjuk ragyogni ezt a fényt, tudattalanul másoknak is megadjuk a jogot ugyanerre, ahogy lerázzuk a saját félelmünket. A jelenlétünkkel szabadítunk fel másokat.