Isaac Asimov

Senki nem lehet biztos magában. Mindenkinek meg kell küzdenie a saját ördögével. És szerencsés ember, akiben van bátorság ehhez a küzdelemhez.

Ha a tanítványom jobb nálam, akkor nyilván jobb tanára volt, mint a többinek. Növendékeim minden eredménye rám vet jó fényt.

Egy magas beosztású vezetőtől (...) mégsem lehet elvárni, hogy minden gesztusa őszinte emberi érzéseket tükrözzön. Biztosra kell mennie, ezért olajozott mechanizmusokat fejleszt ki magában, és ha a pillanat úgy kívánja, bármikor arcára képes csalni egy mosolyt, függetlenül attól, valóban mosolyoghatnékja van-e.

Könnyû rábeszélni magunkat arra az álláspontra, amely kiszolgálja önzésünket és elfogultságunkat, de őszintén tisztességesnek tartja.

Az átlagember számára az ókorban (de most is!) az ég és mindaz, ami rajta van, alárendelt fontosságú (kivéve talán a Napot). A Föld az, ami számít, és csakis a Föld. És a Földön csak az emberiség számít. És az emberek között csak az én hazám, az én városom, az én törzsem, az én családom, én magam számítok. Az átlagember geocentrikus, antropocentrikus, etnocentrikus és egocentrikus.

Nem lehetünk emberek fogódzók nélkül. Mindannyiunknak megvan, és meg is kell, hogy legyen a kódja. Ha olyasvalakivel hoz össze a sors, aki elszántan titkolja a nevét, valamilyen leírással utalunk rá, teszem azt: "az a vörös hajú, bibircsókos pacák". Végül lerövidítjük "Bibircsókosra". Az idő és az egymás utáni nemzedékek aztán átalakíthatják "Birtsókká" vagy hasonlóvá, és ki tudja, talán még arisztokratikus névnek is számít. Más szóval, igenis kódolva vagyunk. Legfeljebb annak az alig maroknyi embernek lehetünk "személyek", akik nap nap után érintkeznek velünk. Mindenki más csak a kódunkat ismeri. A kérdés tehát nem az, hogy legyen-e kódunk, hanem hogy egyértelmû legyen-e a kód.

Aki könyvet olvas, maga idézi fel a látványt, maga teremti meg a hangokat, maga alkotja meg a mozdulatokat, az arcvonásokat, az érzelmeket. Maga alkot meg mindent, ami több a puszta szónál. És aki a legcsekélyebb örömét leli az alkotásban, annak olyasvalamit nyújt a könyv, amit a televízió soha.

A tudomány szisztematikus módszer a világ összefüggéseit leíró általánosítások megalkotására és vizsgálatára. Tisztán intellektuális játékként is létezhet, amely sem jó, sem rossz hatást nem gyakorol az emberek gyakorlati életére; az ókori Görögországban többé-kevésbé így volt. A technika viszont a tudományos eredmények felhasználása a mindennapi élet céljaira, és ez a felhasználás lehet bölcs vagy esztelen, hasznos vagy káros. Azok, akik a technikai döntésekért felelősek, igen gyakran nem tudósok, és keveset tudnak a tudományról, de hajlandóak kiszolgálni az alantas emberi mohóságot a közvetlen, rövid távú előnyökért - és a közvetlen haszonért.

A tévémûsor, akármilyen kitûnő is, sohasem nyújthat annyi örömöt, nem lehet olyan érdekfeszítő, nem tölthet be olyan fontos szerepet a képzelet világában, mint a könyv. A tévéhez nem kell más, csak az üres fej, és báván ülhetünk, míg el nem telünk a hang és a látvány áradatával, mely nem kíván semmit képzelőerőnktől. Ha mások is nézik, ők is pontosan ugyanúgy eltelnek - és pontosan ugyanazokkal a harsány képekkel. A könyv viszont megköveteli az olvasó közremûködését. Ragaszkodik hozzá, hogy az olvasó kivegye részét a folyamatból. Ennek során olyan kölcsönhatást tesz lehetővé, amelyet maga az olvasó alakít ki, önnön személyére szabottan - olyan kölcsönhatást, amely a lehető legjobban illik alkatához és gondolkozásmódjához.

A megrögzött szokások rendkívül szívósak, és tanítsanak akármilyen tudományt az iskolában, a világ "fejlett" országaiban az emberek zöme még mindig azt hiszi, hogy az ember a mértéke mindennek, az ember a teremtés ura, aki kénye-kedve szerint cselekedhet. Ennek eredményeképpen most, a XX. század utolsó évtizedeiben is még mindig pusztítjuk a növény- és állatvilágot, még mindig pusztítjuk az élettelen környezetet - mindent alárendelve vak szeszélyünknek, a pillanatnyi gyönyörnek és kényelemnek.

Nem lehet mindent személyesen ellenőrizni; nem lehet biztosítani, hogy mindent személyesen megértsünk tulajdon agyunkkal. Sok mindent vakon el kell hinnünk pusztán azért, mert nem tehetünk mást; és néha bizonyos szólamokat annyiszor ismételgetünk, hogy kétségbevonhatatlanná válnak.

Az evolúció konzervatív folyamat, amely általában igyekszik megtartani mindent, ami megtartható, és inkább módosítja, semhogy lemondjon róla.

Ha tízezer ember olvassa is egy időben ugyanazt a könyvet, mindegyikük saját látványát idézi fel, saját hangjait, mozdulatait, arcvonásait, érzelmeit teremti meg. Nem egy könyv lesz az, hanem tízezer. Nem csak a szerző alkotása lesz, hanem a szerző és minden egyes olvasó együttmûködésének gyümölcse.

A könyv igényes, mert alkotó tevékenységet követel az olvasótól. Nem mindenki, sőt, roppant kevesen felelnek meg e követelménynek, így hát nem olvasnak, és nem is fognak olvasni.

Adóim összege évről évre egy nagyságrenddel magasabb, mint amennyit legmerészebb álmaimban (doktorálásom idején) összes jövedelmemnek elképzeltem - és úgy fizetem ki, mintha a fogam húznák. Az adókat mégis kivetik, mindenki tiltakozása ellenére, mert feltétlenül megköveteli - mindenki! Megköveteljük, hogy az állam fenntartson különböző költséges szolgáltatásokat, s ehhez tetemes és bonyolult adózás szükséges. Megkövetelni a szolgáltatást, de panaszkodni, hogy fizetni kell érte - ez képmutatás, ha értik az ellentmondást, és gyengeelméjûség, ha nem.

Minden olyan társadalom, ahol a népet kifosztják, a kevesek pedig meggazdagodnak, ahol a lakosság széles rétegei nyomorognak, éheznek, elidegenülnek és elégedetlenkednek, a saját sírját ássa.

Napjainkban, de a jövőben még inkább, a Föld egyetlen részének sem lehet javára a másik kára. Együtt boldogulunk mindannyian - vagy együtt pusztulunk el.

Mûszaki tehetségemnek is megvannak a korlátai. Meglehetős ügyességgel tudok fölkattintani egy lekattintott kapcsolót, és lekattintani egy fölkattintottat; de ezen túl bizonytalan vagyok.

Abban a világban, amely elfeledte a csend értékét, akármit unalomba lehet fullasztani.

Bármely tudós egyik legfontosabb kötelességének tartom, hogy átadja ismereteit a diákoknak és a nagyközönségnek.