James Surowiecki

A csoportok javára válik, ha tagjaik beszélnek egymással és tanulnak egymástól, de a túlságosan sok kommunikáció paradox módon ugyanennyire csökkentheti a csoport egészének intelligenciáját.

Azok a csoportok, amelyek túlságosan hasonlítanak egymásra, nehezen fejlődnek tovább, mert mindegyik tag egyre kevesebb új információval áll elő. A homogén csoportok nagyszerûek abban, amit egyébként is jól végeznek, de fokozatosan elvesztik azt a képességüket, hogy alternatívákat vizsgáljanak meg. (...) Ha új tagok kerülnek a szervezetbe, még ha kevésbé tapasztaltak és alkalmasak is, okosabbá teszik a csoportot, egyszerûen azért, mert bármilyen keveset tudnak is, az nem redundáns, hanem új tudás.

Ha egy sokféle és független személyekből álló, elég nagy csoportot kérünk meg arra, hogy bocsátkozzék jóslásokba, vagy becsülje meg valaminek a valószínûségét, majd átlagoljuk a becsléseket, a válaszokban rejlő hibák érvénytelenítik egymást. Mindegyik személy megfejtésének két része van: a hiba és az információ. A hiba kivonása után megmarad az információ.

Furcsamód a szakemberek sem bíznak jobban a képességeikben, mint az átlagemberek, vagyis csak annyira önteltek, mint bárki más, nem jobban. Továbbá csekély összefüggés van önértékelésük és a teljesítményük között. Tudni és a tudásunkról is tudni nyilvánvalóan két különböző készséget jelent.

Az egyéni vélemény nem elég pontos, vagy nem elég következetes, ezért a jó döntéshozatalhoz nélkülözhetetlen a kognitív sokféleség. A változatosság mellett szól, (...) hogy megnöveli a csoport lehetséges jó megoldásainak a készletét, és lehetővé teszi, hogy a csoport újszerûen és többféle módon fogja fel a problémát.

Ha a döntéshozók túlságosan hasonlítanak egymásra világszemléletben és gondolkodási sémában, a csoportgondolkodás foglyai lesznek. A homogén csoportok könnyebben válnak összetartóvá, mint a sokféleséget képviselők. Ahogy mind szorosabban kötődnek a csoporthoz, egyre inkább függnek is tőle, elszigetelődnek a kívülről érkező véleményektől, s így sokkal inkább meggyőződésük, hogy a csoport fontos kérdésekben hozott ítéletei helyesek. Az ilyen csoportok (...) a sérthetetlenség illúziójában ringatják magukat, hajlamosak rá, hogy okoskodva elutasítsák a lehetséges ellenérveket, s meg vannak győződve róla, hogy a véleménykülönbség hangoztatása nem hasznos.

Ha először nem létezik is konszenzus, csupán a látszata, a csoport az összetartozás-érzés által valósággá változtatja a látszatot, s közben eloszlatja a felmerülő kételyeket. Ez a folyamat nyilvánvalóan erőteljesebben mûködik olyankor, ha a csoporttagok már eleve osztoznak közös gondolkodási sémákban. Minden olyan információt, amely szembemegy a közgondolkodással, elhárítanak, nem vesznek róla tudomást, vagy tévedésnek minősítenek, s a csoporttagok mindig úgy távoznak a megbeszélésekről, hogy megerősítve érzik nézeteiket, és jobban meg vannak győződve az igazukról, mint valaha. A csoportgondolkodás helyzetében a megbeszélés nemcsak hogy nem bátorítja a nyitottságot, hanem ellene is dolgozik.

A homogenitás egyik nyilvánvaló ára, hogy a konformitás felé nyomja a csoporttagokat.

A vélemény önállósága elengedhetetlen alkotóeleme a bölcs kollektív döntésnek, ugyanakkor ezt a legnehezebb érintetlenül megőrizni. Minthogy a sokféleség elősegíti a függetlenség megőrzését, egy kollektívan bölcs csoport aligha lehet meg nélküle.