Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Ha először nem létezik is konszenzus, csupán a látszata, a csoport az összetartozás-érzés által valósággá változtatja a látszatot, s közben eloszlatja a felmerülő kételyeket. Ez a folyamat nyilvánvalóan erőteljesebben mûködik olyankor, ha a csoporttagok már eleve osztoznak közös gondolkodási sémákban. Minden olyan információt, amely szembemegy a közgondolkodással, elhárítanak, nem vesznek róla tudomást, vagy tévedésnek minősítenek, s a csoporttagok mindig úgy távoznak a megbeszélésekről, hogy megerősítve érzik nézeteiket, és jobban meg vannak győződve az igazukról, mint valaha. A csoportgondolkodás helyzetében a megbeszélés nemcsak hogy nem bátorítja a nyitottságot, hanem ellene is dolgozik.

James Surowiecki
🔮 Jövőkép 💍 Feleség
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Ha a döntéshozók túlságosan hasonlítanak egymásra világszemléletben és gondolkodási sémában, a csoportgondolkodás foglyai lesznek. A homogén csoportok könnyebben válnak összetartóvá, mint a sokféleséget képviselők. Ahogy mind szorosabban kötődnek a csoporthoz, egyre inkább függnek is tőle, elszigetelődnek a kívülről érkező véleményektől, s így sokkal inkább meggyőződésük, hogy a csoport fontos kérdésekben hozott ítéletei helyesek. Az ilyen csoportok (...) a sérthetetlenség illúziójában ringatják magukat, hajlamosak rá, hogy okoskodva elutasítsák a lehetséges ellenérveket, s meg vannak győződve róla, hogy a véleménykülönbség hangoztatása nem hasznos. James Surowiecki
  2. Szeretjük hallani, amikor valaki kimondja azt, amit mi is gondolunk, főként, ha tudjuk, hogy mások nem értenének egyet vele. Ezért tartanak össze a hasonló gondolkodású emberek, pedig sokkal előrébb vinne, ha olyanok társaságát keresnék, akik másként vélekednek.
  3. Amikor az emberek csoportban vannak, a cselekvés felelőssége megoszlik. A szemtanúk feltételezik, hogy valaki más majd segítséget hív, vagy úgy gondolják, hogy mivel senki más nem cselekszik, a nyilvánvaló probléma (...) valójában nem is probléma. Malcolm Gladwell
  4. Amíg egy normálisan mûködő közösség kihívásokat állít a személy elé, próbára teszi annak előítéleteit, és a saját meggyőződéseivel ellentétes véleményekkel szembesíti, addig az a folyamat, mely során a felhasználó egyre inkább a korábbi választásainak megfelelő tartalmakkal szembesül, jó eséllyel az előítéletei folyamatos visszaigazolásához fog vezetni. Az ember ilyenkor folyamatosan olyanokkal találkozik, akik éppúgy vélekednek, mint ő. A felhasználó idővel csak olyan tartalmakat fog keresni és találni, amivel eleve egyetért. És ha egy teljes egyetértésben, önmagát és a tagjait megerősítő közösségben találja magát, akkor nem lát majd rá okot, hogy kritikusan viszonyuljon a saját véleményéhez, és kevés eséllyel fogja megváltoztatni.
  5. Az első kézenfekvő feltételezésünk az, hogy az emberek úgy viselkednek, mint mi magunk. De ez nem igaz. Még ha úgy akarnánk is viselkedni, nem feltétlenül adott számukra minden olyan feltétel és információ, amelyek a mi fejünkben megvannak. Szóval, ha tudok bizonyos dolgokat, hiába beszélgetek a hasonmásommal, ha csak a fele információt adom át, akkor nem juthat ugyanarra a következtetésre. Változtatni kell a hozzáálláson és feltenni a kérdést: hogyan hangzik mindez az ő számára, az ő ismereteivel? Elon Musk
  6. Az ember a saját csoportja hiedelmeit minden különösebb logikai, racionális analízis nélkül könnyen elfogadja. Elfogadja még a lehető legegyszerûbb változatban is. Ez teszi lehetővé, hogy egy csoportban a mentálisan kevésbé fejlett tagok is képesek legyenek a csoportelképzelésekkel azonosulni. Csányi Vilmos
  7. Időnként mindenki kételkedik önmagában, de néhányan nem tudnak megbirkózni a kétségeikkel, olyannyira, hogy ezek beépülnek az énképükbe. Ettől kezdve mindent, ami velük történik, ennek a hibás elképzelésnek a fényében értelmeznek, ami önmagát erősítő folyamattá válik. Ezért szinte lehetetlen egyedül megszabadulniuk a kétségeiktől. Woo-kyoung Ahn
  8. Azok a csoportok, amelyek túlságosan hasonlítanak egymásra, nehezen fejlődnek tovább, mert mindegyik tag egyre kevesebb új információval áll elő. A homogén csoportok nagyszerûek abban, amit egyébként is jól végeznek, de fokozatosan elvesztik azt a képességüket, hogy alternatívákat vizsgáljanak meg. (...) Ha új tagok kerülnek a szervezetbe, még ha kevésbé tapasztaltak és alkalmasak is, okosabbá teszik a csoportot, egyszerûen azért, mert bármilyen keveset tudnak is, az nem redundáns, hanem új tudás. James Surowiecki
  9. Gondolatainkat és rajtuk keresztül a tudatunkat főleg a szavak áramlásával fordítjuk le. Innentől kezdve választhatunk, hogy olyan szavakkal közvetítjük azokat, amelyek megosztanak, szembeállítanak, elválasztanak, összehasonlítanak, kategorizálnak és elítélnek, vagy olyanokkal, amelyek egybegyûjtenek, javasolnak, békítenek és ösztönöznek.
  10. Egy beszélgetés során nemcsak a kérdésekre kapunk választ (...). Az emberek résen vannak, amikor a téma veszélyes lehet számukra, de abban a pillanatban, hogy mindennapi beszélgetésre váltunk, elengedik magukat, átadják magukat annak a megkönnyebbülésnek, hogy igazat mondhatnak, ami mindig sokkal könnyebb, mint a hazudozás. Így aztán elejtenek egy aprócska tényt, amiről nem is tudják, hogy mennyire megváltoztatja a dolgokat. Agatha Christie
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat