Jász Géza

Minden emberben vadállat lakozik, melynek legfőbb vágya a rablás, a rombolás és a gyilkolás. A kultúra az ő sok sorompójával megfékezi ezen vadállatot, de ott és amint nem érzi e sorompókat, kitör vadállatiassága teljes meztelenségében.

Az erkölcs nem abszolút, de relatív értékû, éppúgy, mint a mûvészet.

Önzés és szeretet együtt kell, hogy minden embert vezessen, s akkor megtalálja életének egyensúlyát.

A világ. Öt betûből áll csupán, s mégis benne foglaltatik mindaz, ami körülfog minket, amióta élünk.

Bármily mostoha anyagi viszonyok közt is él valaki, ha egészséges, akkor gazdag, s legyen bármily nagy vagyonú is, ha egészségtelen, akkor szegény ember.

A gonddal úgy vagyunk, mint a munkával, ha van gondunk, az bánt, s folyton panaszkodunk; ha nincs gondunk, csinálunk magunknak gondot, mert gond nélkül élni nem tudunk.

A sok gond éppúgy káros, mint a kevés gond.

Gyermekünk tanít meg újra a szeretetre, védelmet kereső, hozzánk tapadó karjai megolvasztják kérges szívünket, puha lesz az, mint az olvadó vaj, hogy a szeretet oltárán mindenünket feláldozzuk.

A gyermek az igazság tükre, a jóság mennyei sugára, az emberi alkotás legszebb földi virága.

Meghalni, megsemmisülni, elveszteni mindazt, ami nekünk kedves volt, elveszteni az életet, elveszteni a napsugárt, a kék eget, a gyönyörû természetet, milliónyi virágával, zöld erdeivel, égbetörő szikláival, havas csúcsaival, bájos tavaival, csörgedező patakjaival, hatalmas folyóival s a végtelen nagy hullámzó tengerrel, ez a halál.

Mi nem kívánkoztunk a világra és mégis itt vagyunk, nem kívánkozunk el abból és mégis el kell azt hagynunk. Ez a természet törvénye.

A szerelem a legönzőbb érzelem, mely uralmát senkivel meg nem osztja.

A szerelem sohasem tévesztendő össze a szeretettel, sőt annak éppen ellenlábasa, a szeretet az maga az önfeláldozás, a szerelem a legkegyetlenebb önzés.

A szerencse az délibáb, melyet magunk előtt látunk, de ha utána futunk, azt soha elérni nem fogjuk.

A szeretet az angyal, mely legyőzi az ördögöt.

Érdek nélküli barátság nem létezik, sokkal önzőbb az ember, minthogy ilyesmire képes volna.

Az ember láthatatlan kicsi porszem a nagy világban, az ember élete alig mérhető parányi egység az idők végtelenségében, és mégis ez a pici porszem, ez a parányi idő mi vagyunk, életünk sok ezernyi változatával, küzdelmével, gondolatával, örömével és bánatával.

Csak az vallhatja magát embernek, kit teljesen áthat a szeretet.

A szeretet nem ismer fajt, vallást, származást stb., a szeretet csak embert ismer.

A túlvilág is csupán egy ábránd, egy hiú mese, egy hazugság, melyet hatalmi érdekből találtak ki a hatalom emberei, a társadalom vezetői, hogy azzal vigasztalják meg, békítsék ki az emberiséget, azért a rettentő sok szenvedésért és igazságtalanságért, melyeknek e világon ki vannak téve, hogy féken tartsák őket, hogy fel ne lázadjanak.