John Ronald Reuel Tolkien

Tûznél ülök, s elgondolom, milyen lesz a világ, ha jön a tél, amelynek én nem látom már tavaszát.

A tanács veszélyes ajándék, még akkor is, ha bölcsek adják bölcseknek, mert minden szándék rosszra fordulhat.

A hamvakból új tûz éled, árnyból fénysugár tör elő, egy lesz újra a kettétört penge s király lesz a koronátlan fő!

Féltem, hogy kínszenvedés vár rám a sötétben és ez nem tartott vissza. De ha a fény és az öröm veszélyét ismertem volna, soha el nem jövök. Ez a búcsú a legmélyebb seb, amit életemben elszenvedtem.

Körülöttetek pedig ott a nagyvilág; bezárkózni, azt lehet, de a világot örökre kizárni - azt már nem.

Sokan vannak, akik élnek, pedig halált érdemelnének. És vannak, akik meghalnak, pedig életet érdemelnének. Nekik mit tudsz adni? Hát akkor ne siess úgy a halálos ítéletekkel. Hiszen még a legbölcsebbek se látják mindennek a végét.

A hajnal mégis az emberek örök reménye.

Van mi arany, bár nem fénylik, Van, ki vándor, s hazaér, Régi erő nem enyészik, Fagyot kibír mély gyökér. Lángját a tûz visszakapja, Árnyékból a fény kiszáll, Összeforr a törött szablya, S koronás lesz a Király.

Nem mondom, hogy ne sírjatok, mert nem minden könny keserû.

Én nem állok senki oldalán, mert az én oldalamon sem áll senki.

A gyûlölet néha önmagában tesz kárt.

Van, amibe jobb belevágni, mint visszautasítani, még ha rossz véget ér is.

Ahol sokan vannak, ott sok a beszéd, és a sok beszédnek sok az alja, és minden végeláthatatlan vitába torkol.

A sanda szem az igazság képét is sandának látja.

Áruló az, aki ott vesz búcsút, ahol az út sötétté válik.

Az úton végig kell menni, jóllehet nagyon keserves. És sem erővel, sem bölcsességgel nem jutunk messze rajta. Az utat éppoly reménnyel keresheti a gyönge, mint az erős. Nem ritkaság, hogy ez a tettek sora, amelyek a világ kerekét igazgatják: kis kezek hajtják végre, mert közben a nagyok szeme másfelé tekint.

A világ valóban csupa veszedelem, és sok a sötét hely; de sok minden akad, ami szép, s bár a szépség ma mindenütt szomorúsággal keveredik, attól a szép még csak szebb lesz.

Azt a legnehezebb befejezni, amit el sem kezdesz.

S ahogy ott állt a sötétben, a sötétnél is sötétebb kétségbeeséssel és haraggal a szívében, egyszerre mintha fényt látott volna: fényt az agyában, kezdetben szinte elviselhetetlenül ragyogó fényt, olyat, mint amilyennek a napsugarat látja, aki hosszú ideig bujkált ablaktalan zugban.

Ahol élet van, ott remény is van.