John Ronald Reuel Tolkien

A hiú remény veszélyesebb a félelemnél.

A kemény szívet csak edzi a bánat.

Talán bölcsebb hallgatni vágyainkról, ha úgysem teljesülhetnek.

A sötétség néha a fény felé vezet.

Szomorú a bölcsnek vaksága.

Ha a Tavasz öleli a kerteket, s ígér künn dús aratást, Ha a szemed örül, ahogy lát lebegő virágszirom-havazást, Ha zápor s napfény zuhog, s frissít csipkefinom levegőt, Én itt maradok, sehova se megyek, nekem ez szép itt, e föld!

A hûséges szív joga a kemény beszéd.

Vesd el a sajnálkozást és a félelmet! Tedd azt, amit éppen tenned kell.

Ott rejlik a reményünk, ahol a legnagyobb félelmünk is.

Szedd össze a bátorságodat, (...) annál nagyobb segítséget senkitől sem kaphatsz.

Sose higgyen az ember a távolról jött hírnek.

Kevesen látják, hova viszi őket az útjuk, amíg a végére nem érnek.

Sokkal könnyebb azt kiabálni, hogy "Véget vetek neki!", mint valójában véget vetni.

A mi korunk történetét nem mi, hanem az utánunk jövők fogják megénekelni.

Az idő sehol nem áll meg örökre. (...) A múló évszakok egy hosszú-hosszú folyó örökké ismétlődő vízfodrai. De a nap alatt végül is minden elkopik.

Az út, amelyet kinek-kinek követnie kell, már ott húzódik a lába előtt, csak látni nem látja.

A tükör kéretlenül is sok mindent megmutat, s az gyakran hasznosabb, mint amit látni szeretnétek.

Oly közeli (...) e gyász, hogy könnyeket, s nem szavakat fakaszt.

Az embernek azon az úton kell elindulnia, amelyre a szükség kényszeríti.

Olyan mindegy, hogy ki az ellenség, ha a támadását nem tudjuk visszaverni.