Jókai Anna

A hazugság fokozatai. A legfejlettebb és legveszélyesebb: amikor önmagunknak hazudunk, anélkül, hogy tudnánk róla.

Az ember nemcsak kenyérből, vízből tartja fenn magát, hanem amit megismer a környező világból. És aztán eljön az idő, amikor a magyarázat kristálytisztán egyesül a magyarázott jelenséggel.

A tökéletesség taszító. Különösen, ha másban véljük felfedezni azt.

Én arra nem haragszom, akinek ereje van. De aki egy papír mögé bújik, és úgy fenyegetőzik... nincs ingerlőbb a papírhatalomnál.

Csak emlékkönyvek ne legyetek soha. Ne hagyjátok, hogy minden jöttment belétek firkálja a marhaságait.

A szabad akarat bilincsbe verte az Adakozó kezét.

A tét emelkedett. Aki járja a hágcsót a huzatos létben, nyeresége lesz, ha jobbjával kapaszkodva baljában másokat emelni marad erő, lába pedig senkit nem taszít lejjebb.

A kicsi ember (a gyerek) nem azt felejti el, amit tanult - legfeljebb azt, akitől tanulta. És ez lényeges különbség. Nagyon-nagyon fájó különbség, de legalább annyira vigasztaló is.

Van a logika fölött más is. A szeretet.

A szellem sohasem fölényes, minél magasabb szférából táplálkozik, annál alázatosabb.

A megváltó szeretetben nem válik szét a nyomorult teremtmény meg a diadalmas Isten. A személyt kell figyelemmel szeretni és megkülönböztetve, a nagy Teremtő nevében, éppen. Nem kiszámítottan, egyengetve holmi égi karriereket. A hitnek legtöbbet a hit karrieristái ártanak.

Nem véletlen a forma, amibe a tartalom töltekezik. A külső árulkodik a lényegről, de nem azonos vele.

Nem az a bátor ember, aki nem fél - hanem aki fél, de amit kell, mégis megcselekszi!

A hálát meg kell előzni. Egyenlő partnerként kezelni azt, aki kényünk-kedvünkre kiszolgáltatott: ez az igazi ajándék, ezt adjuk igazán, ez az, ami tőlünk függ, ez az, ami külön értékké teszi az egyébként természeteset.

A jó emberek nevét is meg kéne jegyezni, áldásra is készen állni, nemcsak az átokra.

Egyetlen dolog biztos, a jelen. A múltat folyton átértékeljük, megtöltjük nosztalgiával, a jövő csak fátyolhalmaz, szüntelen fátyollebbenés, s minden fátyol mögött egy-egy halott illúzió..., de a jelent módunkban van enyhíteni.

Az ember sok mindenről lemondhat. De arról, hogy legalább egy területen fontosnak higgye magát, arról nem. Az a halál.

Van abban valami félelmetes, hogy valaki csak az elesetteket képes szeretni. Nem egészséges lelki vonás.

Szeretnék néha visszajönni még. Ezer év múlva. Százezer év múlva. Mindegy. Csak nem megszûnni.

A növények megtalálják a helyüket. Forróságban az egyik, kövek között. A másik félig hó alatt, dermesztő szelekben. Amelyiknek nem jár, az esőt sem kéri. Panasz nélkül tudják a rájuk szabott leckét. Igen. Ezen múlik talán minden. Felismerni a senki másra nem érvényes, az abszolút kiszabott, személyre szóló utasítást.