Ugrás a tartalomra
Én arra nem haragszom, akinek ereje van. De aki egy papír mögé bújik, és úgy fenyegetőzik... nincs ingerlőbb a papírhatalomnál.
Kapcsolódó idézetek
-
A hatalom nagyon törékeny, nem tûr fenyegetést. Aki ellenszegül, azt szembesíteni kell azzal, hogy mivel jár az, ha ellenszegül.
-
A szavak hatalma nem nagyobb és nem kisebb azokénál, akik papírra vetették őket.
-
Akinek hatalma van, ellenségei is vannak.
Mary E. Pearson
-
Aki fél, (...) könnyen manipulálható. És a félelem könnyen érik gyûlöletté.
John Cure
-
A harag nem rossz (...). Emberi. És különben is, csak mert valaki ingerült lesz, az még nem jelenti azt, hogy az is marad.
Sarah Dessen
-
A hatalom veszélyes, de az, aki visszaél vele, még veszélyesebb.
-
A fájdalomtól félek. A villámoktól félek. A hivatalos papíroktól, a pecsétektől félek. A haláltól nem félek.
-
Az emberek különbözőképpen viselkednek, amikor dühösek. Van, aki beharapja az ajkát, elvörösödik, talán még ökölbe is szorítja a kezét, de nem szól egy szót sem, hanem haragját visszafojtja. Mások szabad folyást engednek mérgüknek, kiabálnak, vagdalkoznak, és már azzal sem törődnek, ha igazságtalanok a másikkal szemben. Pedig nem volna szabad igazságtalanságra igazságtalansággal válaszolnunk. (...) Függetlenül attól, hogy ki milyen képet alkot rólam, hogyan szidalmaz, vagy éppen túlzottan dicsér, én az vagyok, aki vagyok, és ezen senki a világon nem tud változtatni, csak én magam!
-
A papír hatalmasabb lehet bármilyen fegyvernél.
Terry Pratchett
-
Nem mondhatom el, néha mennyire fáj, hogy mennyire belefáradok abba, hogy erős vagyok; hogy micsoda megkönnyebbülés az, ha kimondhatom, össze vagyok törve, még akkor is, ha csak egy papírlapnak.
Sara Crowe