A növények megtalálják a helyüket. Forróságban az egyik, kövek között. A másik félig hó alatt, dermesztő szelekben. Amelyiknek nem jár, az esőt sem kéri. Panasz nélkül tudják a rájuk szabott leckét. Igen. Ezen múlik talán minden. Felismerni a senki másra nem érvényes, az abszolút kiszabott, személyre szóló utasítást.

Kapcsolódó idézetek

1. Az ember csak azt érti meg, amire maga jön rá, amit készen kap, anélkül, hogy lélekben megdolgozna érte, az egyik fülén be, a másikon ki. Olyan ez, mint a növények öntözése: a növény nem élhet víz nélkül, de nem sokat ér a vízzel, amit a leveleire öntenek, az lepereg róla, csak azt a vizet képes igazán felhasználni, amit a gyökerein keresztül maga szív fel.
2. A természet - valóság. Egyszerûen - van. Árad. Tanít. Tanít, hogy lenni, élni jó. És szép. Hogy lenni annyi, mint önmagamat ingyen, ajándékként adni. Egy kő, egy virág, egy fa, a naplemente, a Hold, a szellő mindennek és mindenkinek válogatás nélkül van, árasztja önmagát. Nem tud nem lenni, nem tudja nem adni magát, nem tud áradni. Mutatja az utat, a létezés egyetlen útját.
3. Ha a növények hangokat adnának, akkor biztosan mindenki odafigyelne rájuk. Ehelyett viszont ők színekkel, formákkal, méretekkel és a felületük milyenségével kommunikálnak. Nem nyávognak, nem ugatnak, nem csipognak. Azt hisszük, hogy nincs szemük, pedig látják, milyen szögben áll a nap, vagy azt, hogy feljött-e a hold. Nemcsak érzik a szelet, de meg is változtatják saját növekedési irányukat a légáramlatok miatt.
4. Az állatok csaknem kivétel nélkül meg tudják választani környezetüket: menedéket keresnek a vihar elől, ennivalót és társat keresnek, vagy az évszakok változását követve kedvezőbb időjárású vidékekre költöznek, a növényeknek azonban tûrniük kell az időjárás jelentette megpróbáltatásokat, és alkalmazkodniuk kell a mindenkori körülményekhez, mert nem kelhetnek útra, hogy kedvezőbb környezetet keressenek. Így aztán bonyolult érzékelő- és szabályozórendszert fejlesztettek ki, és ennek révén növekedésük ütemének változtatásával idomulnak a környezeti viszonyokhoz. Daniel Chamovitz
5. A természet egyetlen növénnyel sem kivételez, egyiknek sem jár becézgetés. kényeztetés. Amelyiknek nem tetszenek a körülmények, az víz- vagy tápanyaghiányban fog szenvedni, betegeskedik, végső soron pedig valószínûleg elpusztul és az enyészeté lesz - bármiféle érzelgősség nélkül.
6. Nincsen itt a földön értelmetlen növény egy se. Mindegyik jó valamire, szolgáljon bár valaminek a javára vagy kárára. Az a fő, hogy ismerjük a természet törvényeit, és ne vétsünk ellenük. Kätlin Kaldmaa
7. A dolgok, amelyek látszólag függetlenül léteznek más dolgoktól, valójában létezésük és természetük révén mégis más dolgoktól függnek. A fáknak napfényre és vízre van szükségük, és valóban folyamatosan változnak általuk, illetve több más mindentől, amelyekkel kapcsolatba kerülnek. A folyamoknak, tavaknak és óceánoknak esőre van szükségük, az esőnek pedig a folyamokra, a tavakra és az óceánokra. Az embernek szüksége van levegőre, a körülötte keringő levegőnek pedig nem olyan volna az összetétele, ha az emberek nem lélegeznék be és ki. Másképp fogalmazva, semminek nincs immanens létezése; semmi nem tartalmazza az önmagán belül zajló létezés valamennyi összetevőjét; semmi sem elegendő önmagában és önmagának. Robert Wright
8. Minden teremtmény természetes törekvésével nyugalmat keres. Akár tudják, akár nem, mégiscsak ezt tanúsítják munkáikkal. A követ nem fosztja meg semmi mozgáshajlamától, hogy állandóan a föld felé törekedjen: mindaddig, amíg a földön nem fekszik. Éppígy viselkedik a tûz: felfelé törekszik. Minden egyes teremtmény keresi a maga természetadta helyét. Eckhart mester
9. Az erdőben semmi sem öncélú. Minden gyomnak, minden rovarnak, minden madárnak megvan a maga pontosan meghatározott szerepe. Szilvási Lajos
10. Mindenkinek saját lelke van, amelyet nem egyesíthet máséval. Egyik ember közelíthet a másikhoz, szót érthet vele, ketten egymásra találhatnak. De a lélek olyan, mint a virág, a gyökere egy helyhez köti - nem mehet oda a másik virághoz, mert nem hagyhatja el a földjét. A virágok az illatukat és a magvaikat küldik szét, hogy eljussanak egymáshoz; de hogy a mag hová érkezik, azt nem a virág, hanem a szél dönti el. Hermann Hesse