Ugrás a tartalomra
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
Földmíves, napszámos elhagyja munkáját szent karácsony napján; kovács pörölyétől, szabó ollójától pihenést ad magának; gazda nem hajtja e napon munkára cselédjét, kereskedő bezárja boltját, hivatalnok szünetet tart országos dolgokban, s mennek mind a templomba, az Isten színe elé, imádkozni, számot adni, ki mint teljesíté, mire hivatva volt.
-
-
-
-
Azzal a tanáccsal, hogy minden ember legyen egyforma szegény, alázatos, lehet járni a világot ott, ahol jámbor népek laknak, s egyik puszta őrzi a másikat; de nem lehet megállni az én hazámban, ahol mind a négy szél irányából ellenség fenyeget, akik ellen fejedelmeink a négy "napvágást" teszik koronázásukkor. Nálunk annak, aki a nép vezére, egyéb dolga is van, mint Istent dicsérni s a világról lemondani. Az nem bocsáthat meg az ellenségének, hanem azon kell hogy legyen, hogy a hazájára törő pusztítónak csontjaiból tetemhalmot rakjon össze.
-
-
-
-