Kálmán Olga

A kamera fölött lévő piros lámpa megváltoztatja a teret, a dimenziót, vagyis akkor megszûnik minden, és elindul valami egészen más.

A nagy dolgokon nem jó, ha az ember rágódik. Akkor már nem lesznek igazak.

Nem szabad materiális értékek vagy konvenciók miatt leélni az életünket azzal vagy azokkal, akikkel nem szeretnénk.

Amíg az ember facér vagy szingli, akkor sokkal könnyebben vet véget akár egy kapcsolatnak is. A házasságnál már más. Annak felbontása nem egy egyszereplős játék. Ott sok ember sérülhet lelkileg, akár bele is rokkanhat, tehát abból nem úgy lép ki az ember, hogy "hát, bocs, drágám, másba szerettem bele, szevasz...". Ez nem így megy.

Minden nő ugyanannyira hiú, maximum vagy mer róla beszélni, kifejezi, felvállalja - vagy sem.

Vannak olyan abszurd helyzetek, amikhez már nincsen racionális kérdés, és nincsen racionális válasz.

Szépen artikuláló magyar ember sok van, de azt csak kevesen tudják, hogy kell üzenetet közvetíteni tekintettel, mozdulattal. Sok-sok munka kell ahhoz, amitől ez mûködhet.

Olyan nincs, hogy a kudarcok vinnének előre, hogy engem az inspiráljon, hogy megint nem sikerült, na, majd legközelebb - ez butaság. Az embernek sikerre, pozitív visszajelzésekre van szüksége.

Nincs kérdésem a rasszizmussal kapcsolatban, nincs kérdésem a cigánybûnözéssel kapcsolatban. Csak tagadásom van.

Vannak helyzetek, amikből nagyon könnyen ki lehet jönni egy őszinte válasszal.

Nem jó vitapartner, aki ragaszkodik egy mondatához, és mindenre ugyanazt a sztereotip szöveget vágja rá. Kitalálja magának, hogy "pitypalatty", és ha hússzor rákérdezel, akkor is pitypalatty, ha cáfolod, akkor is pitypalatty. Na, ezekkel a beszélgetőtársakkal nem nagyon lehet mit kezdeni, igazi energiavámpírok.

A hatásszünetnek is vannak időbeli korlátjai, nem lehet a végtelenségig húzni, mert akkor az már nem szünet, hanem maga a semmi.

Valaki két lábbal beledöngölte az újságírást a sárba, utána még ráhányt, aztán rálapátolt egy kis földet, és le is locsolta, hogy még nagyobb legyen az iszap. Ez nagyon nagy baj. És az a fajta politikai különbözőség is, hogy vannak, akik az igaz oldalhoz tartoznak, és vannak a sötét oldalon állók, hogy vannak az igaz magyarok és a hazaáruló nem magyarok. Ezt tenni ezzel az országgal, ezzel a társadalommal hosszú-hosszú évekre és évtizedekre, az egyik legnagyobb politikai bûncselekmény.

A soha meg nem lévő szavazó bizalma könnyebben elnyerhető, mint a mélyen csalódotté. Ez utóbbi megbántva, átvágva érzi magát, őérte sokat kell küzdeniük a politikacsinálóknak, hogy ismét hinni tudjon bennük.

A nyugati átlagszavazó alultájékozott és közönyös, nem csoda hát, ha a modern politika az ő megtévesztéséről szól. Ebből egyenesen következik, hogy a legfontosabb kérdés nem az, hogy mit tudnak az emberek a politikáról, hanem hogy mit nem. Egy lépéssel közelebb is jutunk így ahhoz, hogy miért fölösleges racionális érvekkel fárasztani magukat a politikusoknak, és miért érdemes inkább az érzelmekre hatni.

A politikai kampány nem egy értelmiségi mûfaj, mert az a látszatról, a hiedelmekről, a vágyakról szól, és nem morális kérdésekről, és néha a legidiótább okok miatt választanak meg egy-egy jelöltet az emberek.

Egy ügyes államférfi nem arról beszél, amit ő maga szeretne hallani, hanem arról, amit a nép.

Az előcsalogatott és felfûtött negatív érzelmek tudják egy családdá, egy politikai közösséggé kovácsolni az embereket. És innen már csak egy lépés, hogy szembekerüljenek bármely más közösséggel, például a külföldiek, idegenek, a menekülők közösségével - ha ezt a politika úgy akarja.

A demokrácia és a szabadság sokkal jobb, mint a diktatúra, de az anarchia az rosszabb, mint a diktatúra.

Annak, aki egy rendszert megbuktat, felelőssége van azért, hogy mi jön utána.