Karl Marx

Az anyagi hatalmat anyagi hatalommal kell megdönteni, ám az elmélet is anyagi hatalommá válik, mihelyt a tömegeket megragadja.

Nincs jog kötelesség nélkül, és nincs kötelesség jog nélkül.

Egy gép, amely nem vesz részt a munkafolyamatban, haszontalan. Ezenkívül áldozatul esik a természeti anyagcsere romboló hatalmának. A vas megrozsdásodik, a fa elkorhad. A fonál, melyet nem szőnek vagy nem kötnek meg, veszendőbe ment gyapot. Az eleven munkának kell ezeket a dolgokat megragadnia, halottaikból feltámasztania, csak lehetséges használati értékekből tényleges és ténykedő használati értékekké változtatnia.

A tudományhoz nem visz széles országút, s csak azok remélhetik, hogy napsütötte ormait elérik, akik nem riadnak vissza attól, hogy meredek ösvényeinek megmászása fáradságos.

A tapasztalat azt mutatja, hogy az a legboldogabb, aki a legtöbb embert tette boldoggá.

Vannak az életnek olyan mozzanatai, amelyek határjelzőkként állnak egy letelt időszak elébe, de egyúttal határozottan mutatnak egy új irányba. Ilyen átmeneti időpontban indíttatva érezzük magunkat arra, hogy a gondolat sasszemével felmérjük a múltat és a jelent, s így valódi helyzetünk tudatára jussunk. (...) Szeretnénk emléket állítani annak, amit már átéltünk, hogy az érzésben visszanyerje azt a helyet, amelyet a cselekvés terén elveszített; s hol is lelhetne szentebb helyre, mint a szülők szívében, hiszen ez a legenyhébb bíró, a legőszintébb résztvevő, a szeretet napja, amelynek tüze felhevíti törekvéseink legelső középpontját!

Ha a fonás társadalmilag uralkodó munkaeszköze a fonógép, akkor a munkás kezébe nem szabad rokkát adni. Normális minőségû gyapot helyett nem szabad hulladékot kapnia, amely minden pillanatban elszakad. Mindkét esetben a társadalmilag szükséges munkaidőnél többet használna fel egy font fonál termeléséhez, ez a fölös idő azonban nem alkotna értéket, vagyis pénzt.

Minden ember naponta 24 órával közelebb kerül a halálhoz. De egyik emberen sem látszik meg pontosan, hogy hány nappal került már közelebb halálához.

A tőke elhalt munka, amely vámpír módjára csak azáltal elevenedik meg, hogy eleven munkát szív magába, és annál inkább él, mennél többet szívott be.

A szolgaság semmilyen faját nem lehet megtörni anélkül, hogy a szolgaság minden faját meg ne törnék.

A vallás kritikája kiábrándítja az embert, de azért, hogy mint kiábrándult, értelmére tért ember gondolkozzék, cselekedjék, alakítsa valóságát, hogy önmaga körül és így valódi napja körül keringjen. A vallás csak az illuzórikus nap, amely az ember körül kering, amíg ez nem önmaga körül kering.

Az emberek maguk csinálják történelmüket, de nem szabadon, nem maguk választotta, hanem közvetlenül készen talált, adott és örökölt körülmények között csinálják.

Hegel megjegyzi valahol, hogy minden nagy világtörténelmi tény és személy úgyszólván kétszer kerül színre. Elfeledte hozzáfûzni: egyszer mint tragédia, másszor mint bohózat.

Valamennyi holt nemzedék hagyománya lidércnyomásként nehezedik az élők agyára.

A munkabért a tőkés és a munkás közötti ellenséges harc határozza meg. A győzelem szükségképpen a tőkésé. A tőkés tovább élhet a munkás nélkül, mint a munkás a tőkés nélkül.

Rút vagyok, de megvásárolhatom a legszebb asszonyt. Tehát nem vagyok rút, mert a rútság hatása, elriasztó ereje a pénz révén megsemmisült. Én - egyéniségem szerint - béna vagyok, de a pénz 24 lábat szerez nekem; tehát nem vagyok béna; rossz, becstelen, lelkiismeretlen, szellemtelen ember vagyok, de a pénzt tisztelik, tehát a birtokosát is. A pénz a legfőbb jó, tehát a birtokosa jó.

Ahogy a magánéletben különbséget teszünk a között, amit egy ember hisz és mond önmagáról, és a között, ami ő valóban, és amit tesz, a történelmi harcokban még sokkal inkább meg kell különböztetnünk a pártok frázisait és képzelgéseit a valódi organizmusuktól és a valódi érdekeiktől, az elképzelésüket a realitásuktól.

Az adó a bürokráciának, a hadseregnek, a papoknak és az udvarnak, egyszóval a végrehajtó hatalom egész apparátusának az élet­ forrása. Erős kormányzat és erős adók azonosak.

Minden ember arra spekulál, hogy a másiknak új szükségletet teremtsen, hogy őt új áldozatra kényszerítse, új függőségbe helyezze és az élvezet és ezzel a gazdasági tönkremenés új módjára csábítsa.

A tárgyak tömegével (...) nő azoknak az idegen lényegeknek a birodalma, amelyeknek igájában van az ember.