Szerző

Katarina Mazetti

Ha nem turbékol az ember egész nap, mint a moziban, a férfiak rögtön megsértődnek!
Az a rohadt meló, majd minden időt elvesz az ember felnőtt életéből.
Egyik nap még fiatalok vagyunk, balosak, szépek, szexik, kívánjuk egymást, de aztán szétmegy a család, új társak jönnek, új családok, ide-oda költözések, és az élet elrobog mellettünk.
Minél tovább élek, annál kevésbé értem az életet.
A gyerekekkel töltött idő nem mennyiségi, hanem minőségi kérdés.
Azt mondtad szeretsz Egyetlen rohammal bevetted védtelen határaimat.
A férfiak úgy tekintenek a nő idejére, mint szabad prédára.
A repedésekben felüti fejét a gyom fenyegető határidők szorításában tengetjük sivár egyhangú életünk.
A szürke hazugságokat a legnehezebb felfedezni az alkonyati hazugságokat a puhán hízelgő "gyere a tiéd vagyok" hazugságokat beléd furakodnak lerakják tojásaikat s hatalmas vak bizalmadból nem marad más csak a héj.
Mikor léphettük át a keskeny mezsgyét a "korai még" és a "már késő" között?
A szelet megfordítani nem lehet a lehullt lombot visszaakasztani nem lehet a letört ág nem hoz több virágot.
Ki hagyta rám telepedni a magányt Engedte hogy kikészítsen és időmet rabolja Hogy mozoghat ilyen otthonosan nálam Komisz undok magány Szürke hártyát von a tapétákra S a halál gondolatát tömködi a magába záruló csöndbe Hangokkal füstölöm ki onnan De mihelyt elhalnak a lépések a lépcsőházban Újra a hall szőnyegén hever vigyorog Mint egy elfeledett ruhadarab ami senkinek nem kell.
A vacak kis életemmel piszmogok szortírozom az érzéseket nagyság és szín szerint az emlékeket dobozolom légmentesen kiszellőztetem a neurózisokat és barátságszalagot kötök.
Ideje összekaparni magam eltakarítani a romokat kimustrálni az ócska álmokat és lejárt szavatosságú szenvedélyeket új borzongások kellenek!
Mi lenne ha kivenném a régi fájdalmakat a szekrényből hátha ki lehet már dobni őket vagy felhasználni egyszerûbb feladatokra.
Az embernek minden tőle telhetőt meg kell tennie válaszolni a levelekre megírni a dalokat lemosni az ablakot megtörölni a szemüveget befizetni a számlákat megbocsátani a bûnöket ágynemût cserélni meg nézeteket elfogadni a tényeket és kivinni a szemetet.
A gyûlölet igen erős fájdalomcsillapító. És nyugtató is egyben.
Bejáratos hozzám az álom ingujját felgyûrve nagytakarításba kezd a tudat kábán beereszti.
Akik már hosszú ideje házasok, idővel egyetlen négykarú, négylábú és négyszemû formátlan alakká válnak. (...) Mindent tudnak egymásról. Kitöltik egymás gondolatait, és halálra untatnak mindenki mást.
Van. Aztán egyszer csak nincs. Például van, aki állandóan az előszoba szőnyegén felejti a latyakos cipőjét. Te egyfolytában kárálsz miatta, aztán egy szép napon ott állsz az előszobában, és a csupasz szőnyeget bámulod. Van, aki állandóan hamisan fütyül, még az újságot se tudod átfutni tőle. De egy szép napon túl nagy lesz a csönd. Van, aztán egyszer csak nincs.