Kowalsky meg a Vega

Én is ugyanúgy hagyom magam mögött Mindig a tegnapom, És hogy hogyan élem meg a perceket, Az dönti el majd a holnapom.

Nem kell, hogy járj Tó vizén, a kereszten megfeszülj, Nem kell a vízből bort csinálj! Mit mondjak még!? Ennyi és kész! Francba a nagy dolgokkal! A kicsikben, ha velem vagy Sokkal többet ér!

A pénz csak papír, és annyit ér, mint a levegő, a világot forgató erő.

Látod, nem az a teszt, hogy a másik bejön vagy nem, A szerep ugyanaz, hogy elfogadd azt, amiben vagy, Nem pusztul el semmi, minden létezik, Hiszen a gyerekkor sem tûnik el, csak változik.

Kiterít, mint prémet az orvvadász, s árul az élet a standon, kinn, Az éveink piacán millió szív... itt van mind. Ne beszélj arról, mi a jó, mi a rossz! Ugyanaz a vége, bárhogy kezd... Akit anya szült, tudja, az út vége mit rejt, mindegy, hol megy.

A színpadon csak néhány kék lámpa ég, De emlékszem rá mindig, ahogy a terembe lép, Igazi gyémánt ragyog rajta, kevés a karc, Elvakít a pillanat, s a szívembe mar hamar, Nézek rád, itt persze többen vannak így, Ahol te táncolsz, másnak ott ássák a sírt...

Mi van, hogy a hétfő reggel mindig gáz? Meglehet, te vagy az, aki rosszul állsz a napokhoz, amik csak jönnek, mennek, te csinálsz belőlük poklot vagy mennyet.

Minek maradnál két tûz között? A lehetetlen egy tévhit, semmi több. Döntsd el, hogy merre mész, Ne veszítsd el a fejedet semmiért.

Minden változik, és semmi sem az, aminek látszik, Kétszer egy folyóba ugyanúgy nem lép senki...

Én nem fogom szédíteni a szíved, kalandból a Földanya ölén már így is volt épp elég. És aljas egy szerep lenne, ahogy vetíteném, hogy én jobb lennék itt bárkinél... Ugyan kinél?!

Szép nap ez arra, hogy a múltadat végre zsebre tedd, Hogy ne a többin verd le, ha valami fáj, hanem azt gyógyítsd, ami bent beteg. Hiszen jöhet, ami akar, mert ha a szíved a helyén, A sors már nem fosztogat, Beérik a gondolat: Te vagy az, amit neked tartogat!

Ne azt nézd, hogy ki mit mond! Hogy néha tévedsz, nem az a gond. De hogyha a harag a szívedbe fészkel, Egyből lefekszik a józan ésszel, És azzal, ahogy gondolsz, ahogyan érzel. El is döntesz mindent, hogy mit érsz el.

Én nem tudom szédíteni a szíved. Én nem mondhatom, hiszen nem lenne igaz és nem lenne szép. Hogy az egyetlen voltál és leszel, hiszen testünk csak porból van, és ami azután lesz, ott mindenki egy.

Tudom, hogy csak erősnek akarsz tûnni, Bántottak már eleget, volt, hogy már sírni sem volt erőd, Én nem akartam beállni ebbe a sorba, és nem is fogok, Bár szent nem vagyok, De néha hibázunk, nem nagy dolog.

Van az úgy, hogy nem szabadulsz meg a múlttól, mégis kerülöd, mint tûzben a táncot. Az arcon a ráncot nem szaporítom, mégis a végén könyörgöm, hogy ne haragudj rám.

Visszahoztam a tőled kapott világot, ami megtanított élni. Bár hiányzol, már tudom, szeretni nem azt jelenti, hogy két ember egy igát von, hanem a másikat biztatni, repülni át egy világon.

Rohannak az évek, de te boldog és gyönyörû legyél! Engedd el a tegnapot, mert ott a holnap, hogyha mindent újra kezdenél. Le is éghet a gyertya, meg az összes év ki van rúgva, és ne feledd, nem biztos mindig, hogy a könnyû, néha csak a nehéz út ad épülést.

Nevetni akkor is kell, ha már nincs senkid, nincs is hol és nincs miért.

Aki sikeres, az szállt is, de földet is ért.

Bocsáss meg mindent magadnak! Hisz egyszer úgyis elévül. Semmi rossz nem tart örökké. Végül megszépül...