Kowalsky meg a Vega

Ahonnan jöttél, elillan, Amerre tartasz, sehol még. Az élet a kettő között van, A sors furfangos ajándék.

Jó az, ha mindent, ahogy van, Úgy el tudsz fogadni! A baj mindig múló állapot - Nem kell folyton keresni! Ha fejjel vagy a homokban, Nem látszik, hogy milyen szép ez a nap, Hogy milyen kék az ég.

Minden pillanat egy íven körbe jár. Ami volt, az volt, most már előre menni kell. Ha el sem kezded, gyorsabban lejár, De ami még hátra van, az most kezdődik el.

Ahol egy szív megbocsát, Ott ég és föld, minden beleremeg, Rohannak a testet átszövő, lüktető vérerek. Elhagyni még nem tudod, Szeretni már végképp nem mered.

Ugyanazok vagyunk Te és Én, amire gondolok, az csupán vélemény, hiszen az igazság az olyan, mint egy fekete lepke, amit keresel a sötétben.

Tudod, kemény az élet, mint a vasbeton, de soha ne lássák az arcodon, mert itt rohan az idő, akár egy gyorsvonat, és a terv, hogy hova mész vele, csak gondolat.

Nem keresem a holnapot Én így is jól vagyok Élvezem hogy veled vagyok Pont elég amit ma megkapok Már ez is ajándék És minden nap kibontom.

Ha százfelé tép az élet, legalább százszor mondom majd el: Az én szívem nem törik, nem eladó és nem is olcsón vett hely, Visszavár mindig, nem feled! Bár várhat százezer éven át, Nincs az az idő, nincsen az a tér, ami közénk odafér.

Nehéz a fejem, sajog, nincs ott, ahol kell, Vándorol az ész, a bal kanyarokat veszem… Bármennyit eszem, egyre éhesebb a testem és Remeg belül, mint föld, amikor dörög az ég. Nem tudom pontosan, de sejtem, mi a hiba, A zár a szívemen csak lóg, mert félig letört, Mielőtt jöttél… ott volt még!

Soha nem véletlen a híd ott, ahol van folyó, Soha nem véletlenül lépsz félre, nem véletlenül születsz, És nem véletlenül kerül pont az a pultra, amiért fizetsz!

Ez is csak egy nap, nem a világ vége, a kedvedet ne törje meg! Lenyeled keresztbe, éjféltől meg új nap indul, ennyi lesz.

Ha fegyver vagy, hadd legyek golyó a tárban. Ha eső vagy, leszek majd egy porszem a sárban. Ha nap vagy, az arcomhoz érjen a fényed. Mindig égjen.

Ha eleged van magadból néha, lehúz az örvény, tudom, kevés a tréfa, de nem mindig a szép az okosak útja, mert a paradicsom felé mindig rögös a túra.

Ha vége a mozinak, mindenki sír, az álompár meg új szerepet ír, mert ez egy vászon, ahol te is játszol, ahol a vadnyugat éppen olajért táncol, és egy új felvonás jön majd, ha leszerepel.

Háztól házig. Ennyi az élet. Legyen szép és hosszú az utca!

Nélküled én sem élhetek, Nélküled örökre elveszek Örülsz, hogy élek, örülök, hogy élsz Vidám az arcod, ha nézlek Vidáman élsz Tudom, hogy vársz rám és egyszer elérlek valahol Akárhogy nézem, ez így szép, így a jó.

Ami feldob, az el már nem kap, Az élet ilyen, de könnyen megszokod majd.

A nagy szavak bár szépek de senkiért még semmit nem tettek.

A holnap gyakran másolja a tegnapot Mert az ember a hibáiból tanulni nem szokott.

Azt mondják, gyenge vagy. Szeretni hogy lehet? Hogyhogy nem gyûlölöd azt, aki nem szeret?! Én sem így születtem, az élet így tanít, Hogy ami nem öl meg, formál, és alakít, Hogy nem vagyok senkinél se rosszabb, se fontosabb, S ha bárkit átverhetsz is, ne hazudj magadnak. Az élet túl rövid. Köszönd, ki támogat, S arra, akik köpködnek, ne áldozz túl sokat!