Ugrás a tartalomra
Idézetem
Témák
Szerzők
Kedvenceim
0
×
Témák
Szerzők
Kedvenceim
0
Szerző
Laurell Kaye Hamilton
Nem szeretem feloldani a gátlásaimat. Ha egyszer el akarom veszíteni az önkontrollom, ellenőrizni akarom, hogy mennyire is veszítem el.
A félelem jobban összeköt, mint a szeretet vagy akár a gyûlölet, és jóval gyorsabban mûködik.
A nevetés sokkal jobban oldja a feszültséget, mint a sírás.
A szánalom gyilkos érzelem. Annál csak a vak gyûlölet és talán a szerelem veszélyesebb.
A legtöbb ember azzal tölti az életét, hogy menekül az elől, amitől fél.
Mindenki fél a haláltól. Azoknak az embereknek, akik nem hisznek Istenben, nehéz dolguk van a halállal. Nehezen tudják megemészteni, hogy meghalunk, és megszûnünk létezni.
A napfelkelte utáni első óra a legmagányosabb. Ez annak az ideje, amikor egyedül lehetünk, és élvezhetjük a csöndet.
A legtöbb ember inkább elfogad egy valószínû hazugságot, mint egy valószínûtlen igazságot.
A legtöbb ember nem reagál jól az erőszakra. Lefagynak tőle. Egy pár másodpercig tétovázik a test, értetlen az elme. Ez a pár másodperc a halálunkat okozhatja. A tétovaságot kizárólag a gyakorlat útján szüntethetjük meg. Az erőszaknak a gondolkodásunk részévé kell válnia. Ez óvatossá tesz minket, pokolian gyanakvóvá, és megnöveli várható élettartamunkat.
Gutát kapok azoktól az emberektől, akik békében élnek önmagukkal. Hogy van pofájuk, miközben én intenzíven szenvedek? Szegény én.
A megérzések hazudnak, azt sugallják az embernek, amit hinni akar, nem az igazságot.
Istennek nem csak igazságérzete van, de fekete humora is.
A tündérmesék, a szerelmes regények és a szappanoperák mind hazudnak. A szerelem nem győz le mindent.
A szerelem soha nem a szerelmünk tárgyáról szól, sokkal inkább arról árulkodik, hogy mi magunk milyenek vagyunk.
Képtelenség úgy cselekedni, hogy az mindenkinek megfeleljen, hát törekedjünk olyasmire, ami legalább nekünk megfelel, úgy, hogy az közben másoknak se fájjon.
A lassúság kiegyensúlyozott, a kiegyensúlyozott az gördülékeny, a gördülékeny az gyors, márpedig a gyorsaság halálos.
Nem tudnék olyan emberrel élni, aki nem érti a bennem lobogó sötétet legalább annyira, mint a fényt, mert egyik a másik nélkül nem lehet több lényem felénél, és aki engem szeret, az szeresse az egész lényemet, ne csak a felét.
Gyerekekkel társalogni olyan, mint a bíróságon tanúskodni, mindig csak arra kell válaszolni, amit kérdeznek, nem kell semmibe se belemenni, nem kell extra infókkal terhelni senkit.
A vak szerelem csak a szerelem első rohama, amikor elönt az endorfin és a mámor. Ha az lecseng, mindenkinél jobban belelátsz abba, akit szerelemmel szeretsz. Látod a hibáit is, ahogy az erényeit. (...) Az igazi szerelem az, amikor a valóságos személyt szereted, nem valami idealizált személyt, akit a fejedben babusgatsz.
A szerelem nem győz le mindent, de abban segíthet, hogy te magad legyőzz bármit.
« Előző
1
…
9
10
11
12
13
Következő »