Laurell Kaye Hamilton

Az embereket néha nem lehet megmenteni önmaguktól, mert sokszor nem is akarnak megmentve lenni.

Az ember (...) csak lassan tanulja meg, hogy beossza az erejét, de mire felnő, már olyan jól tudja, hogy el is felejti, hogyan kell tiszta erőből nekifeszülni valaminek. És már csak vészhelyzetben tapasztaljuk meg, mivel is gazdálkodhatnánk.

A vágyat ki lehet elégíteni, és utána egy ideig az ember el van telve tőle. A haraggal teljesen más a helyzet, abból bármikor, bármennyi jöhet.

Tény, hogy a nemtudás nem áldás, az is igaz viszont, hogy néha jobb nem bolygatni a dolgokat.

Az élet olyan, mint a tánc: néha az egyikünk vezet, néha a másik, és ha az ember ügyesen csinálja, az egészből valami szépséges kanyarodik ki, még ha belülről néha nehéznek tûnik is a sok lépés és forgás.

Soha egyetlen kormánnyal sem elégedett mindenki, a politika természete, hogy mindig vannak, akik utálják a hatalmon lévőket.

A szerelem néha nem a bölcs döntésekről szól. Néha a közösen vállalt ostobaságról.

A profi tudja, hogy csakis egyetlen szabály létezik: az erőszak nem sportszerû, nem tisztességes, és nincs kegyelem.

A viccet nem lehet magyarázni, azt az ember idővel megérti, belenő, mert ha már egy viccet magyarázni kezdünk, akkor elveszítjük a poént.

A szerelemben, az igazi szerelemben gyakran kell értelmetlen döntéseket hozni, melyekről előre tudni, hogy semmi jó nem sülhet ki belőlük, és mégis meghozzuk. De miért is? Mert a szerelem a reményről szól: mindig reméljük, hogy ezúttal másképpen alakul majd minden.

A mûvész és mûvészete nem egyéb, mint tükör s benne a tükörkép, a jin és a jang, taszítás és vonzás, oldhatatlan szétválás, melyből végül újrateremtés sarjadzik, mert ha igazi mûalkotást akar létrehozni a mûvész, közben önmagát is újra kell teremtenie.

A szerelem nem mindenkinek jelenti ugyanazt. Annyiféle szerelem van, ahányféle ember.

Az embereket nem a teste teszi azzá, akik, hanem a lelküknek ereje, vagy a hátuk mögött hagyott évek tapasztalata, ami mind beléjük épült.

Eszményien szépséges arcába bámultam, és a szerelem megindult bugyborogva a bensőmben, minden elárasztott, mászott fel az összeszorult gyomromból a torkomba, fel a szemeimbe, szinte túlcsordultam, kibuggyant belőlem az érzelem.

Tündérkeresztanyák nem léteznek, csak anyák és nagymamák, és nem létezik varázspálca sem, amellyel meg lehetne suhintani a szívet, és mindent jóvátenni. A tündérmesék hazudnak.

Azt mondják, hogy soha ne nézz vissza, de ha nem tudod, hogy mi van előtted, akkor mi más marad, mint a visszatekintés?

Vannak idők, amikor önmagadat sokkal nehezebb az uralmad alatt tartani, mint bármely más földi dolgot.

Nem hiszek a szerelemben első látásra. Abban hiszek, hogy az igaz szerelem lassan alakul ki, mint a barátság. A hirtelen fellángoló vágyban hiszek.

Már rég megtanultam, hogy az élettel kéz a kézben jár a remény, a halál esetében pedig nincs semmi.

Legszívesebben csak ölelném, hogy felejtse végre el a fájdalmakat, mert a múlt elmúlt.