Ugrás a tartalomra
Talán csüggesztően hat, ha arra gondolunk, hogy az erőfeszítések és a véletlen szerencse legalább annyit számít, mint a tehetség. Én azonban ezt inkább ösztönzőnek érzem, hiszen miközben genetikai felépítésünk tőlünk függetlenül adott, erőfeszítéseink mértéke csak rajtunk áll. A véletlen hatása pedig egy bizonyos mértékig szintén irányítható, hiszen ha többször próbálkozunk, akkor ezáltal megnöveljük a sikerünk esélyét.
Kapcsolódó idézetek
-
Hogy mennyi esélyünk van a sikerre, annak vajmi csekély köze van az életkorunkhoz. Csak az számít, hogy hajlandók vagyunk-e újra és újra próbálkozni, hogy elérjük az áttörést.
Barabási Albert-László
-
Az emberek olykor azt gondolják, hogy a szerencséjüket a saját bölcs döntéseiknek köszönhetik. Ez néha így is van, de legtöbbször csak a véletlen tehet róla.
-
A tehetségre a genetikai háttér és a korai fejlődés van hatással. Később aztán, a sok, célzott gyakorlás hatására az ember agyának szerkezete és mûködése tovább igazodik az adott tevékenységhez.
Dick Swaab
-
Megcsinálhatjuk a szerencsénket, ha rendkívül keményen dolgozunk, és összpontosítunk a célunkra. De más eszközök is a rendelkezésünkre állnak; például nyitottnak kell lennünk a lehetőségekre, hasznunkra kell fordítanunk mindent, figyelnünk kell a minket körülvevő világra, a lehető legtöbb emberrel kapcsolatba kell lépnünk, és a lehető legjobbá tenni ezeket a kapcsolatokat. A szerencsénk végső soron azon alapszik, hogy megfordítsuk a rossz helyzeteket, és a jókat még jobbá tegyük. Nagymértékben növeljük az esélyeinket, ha a lehető legtöbb különböző tapasztalatnak tesszük ki magunkat, merészen keverjük őket, és félelem nélkül törekszünk arra, hogy eljussunk a színpadra, amelyen életünket játszani szeretnénk.
Tina Seelig
-
Teljesen rendben van, ha elismerjük, hogy sikereinket részben a szerencsének köszönhetjük. Ez nem kisebbíti eredményeinket. Egyszerûen elfogadjuk, hogy sikereink részben a véletlenen múltak, és fejet hajtunk azok előtt, akik elég okosak és rátermettek ahhoz, hogy kihasználják az őket segítő kapaszkodókat.
Michael Schur
-
A tehetségről csak részben mondhatjuk azt, hogy istenadta. A másik része csakis attól függ, mennyire tudunk tanulni egymástól.
Richard Bandler
-
Írni - van-e ennél kockázatosabb valami? Ha elgondoljuk, hogy mitől függ a sikere, hogy milyen véletleneknek kell összehatniok, melyek folytán valaki tökéleteset alkot, hogy a tehetségen, rátermettségen, mûveltségen kívül mennyi apró-cseprő, jelentéktelennek tetsző tényezőnek kell óramûszerûen egybevágni, hogy az alkotókészség teljes mivoltában mutatkozzék meg s hogy kedve is legyen megmutatkozni, ha számba vesszük, hogy az sem közönyös, mit láttunk, mit hallottunk itt vagy ott, mielőtt tollat vennénk kezünkbe, mit ettünk, mit ittunk tegnap s miképp hull a lámpafény kéziratpapírunkra, mikor dolgozunk, akkor a vakmerő játéktól előbb megrémülünk, aztán kétségbeesünk és az egészet nem kisebb csodának érezzük, mint azt, hogy vagyunk, hogy folyton-változó szerves életünk valamely szeszélye folytán bármely pillanatban nem áll meg a szívünk verése.
Kosztolányi Dezső
-
Amíg az ember nincs kényszer hatása alatt, addig nem tudja, hogy mennyi mindenre képes még. (...) Ha van egy kényszer, és van bennünk akarat, az visz előre. Nem tudom, hogy ezt ki lehet-e fejleszteni, vagy genetikailag hozza magával az ember, de hogyha ez nincs meg, akkor nem tudom, hogy kívülről lehet-e bárkit motiválni.
Kovács István
-
A képességet a sikerrel összekötő szál laza és rugalmas. Könnyû megtalálni a kiváló minőséget a sikeres könyvekben, és ugyanilyen könnyû észrevenni ennek a hiányát a kiadatlan kéziratokban, az olcsó vodkákban vagy az elismertségért küzdő emberekben. Könnyû azt hinni, hogy a mûködő ötletek jó ötletek, a sikeres tervek alapos munka eredményeképpen születtek, a sikertelen ötletek és tervek esetén pedig már valami a megszületésükkor sem stimmelt. Könnyû a legsikeresebbekből hőst csinálni, és megvetéssel nézni a legkevésbé sikeresekre. A képesség azonban nem garantálja az eredményt, mint ahogyan az elért eredmény sem arányos a képességgel. Ezért nagyon fontos mindig az eszünkben tartani az egyenlet másik tényezőjét – a véletlen szerepét.
Leonard Mlodinow
-
A genetikán, a szerencsén meg az életmódon múlnak a dolgok.
Cselenyák Imre