Lev Tolsztoj

A tiszteletet azért találták ki, hogy elrejtsék a puszta helyet, ahol a szeretetnek kellene lennie.

Micsoda különös illúzió azt feltételezni, hogy ami szép, az jó is!

Mindazokat a fogalmakat, melyekkel a végest a végtelenhez hasonlítjuk, mint: Isten, szabadság, a jó stb. logikai kutatás tárgyává tesszük. Pedig hozzáférhetetlenek az értelem kritikája számára. Ha nem volna olyan rémes, nevetséges volna, mily gőggel és gyermeki önelégültséggel szedjük szét az órát, vesszük ki játékszerül a rugókat - s azután mint csodálkozunk, hogy az óra nem jár többé.

Ha az ember felismeri és érzi lelkében az Istent, akkor felismeri és érzi a világ minden emberével való közösséget is.

Egy időben ábrándulni ki s esni szerelembe annyi, mint kétszeres erővel szeretni, mint előbb.

A szorongó emberek kínlódása abból ered, hogy nem ismerik a róluk alkotott véleményt. Mihelyt ezt a véleményt világosan kifejezik, akármilyen is az, a szenvedés megszûnik.

Ha mi szeretjük egymást, akkor Isten közénk jön, és az ő szeretete teljes lesz bennünk.

A lelki szépség oly varázsfényt kölcsönöz az ember egész valójának, hogy az egyszerû megjelenésével meghódítja a szíveket, és barátokat szerez anélkül, hogy tudná.

A házasság csak akkor adhat boldogságot, ha a célunk egy és ugyanaz; ha két ember egy úton találkozik, s azt mondja egymásnak: "Jer, menjünk együtt!"

Mindig a legegyszerûbb ötletek vezetnek a legnagyszerûbb eredményre.

Ne törődj semmivel, ne nézz se előre, se hátra, ne légy kíváncsi, mennyit végeztél és mennyi van még hátra. Csak dolgozzál, s meglesz minden idején.

A tûz hevében könnyen téved az ember.

A háború mûvészete (...) az a mûvészet, mely lehetővé teszi, hogy egy adott pillanatban erősebbek tudjunk lenni az ellenségnél.

A mi testünk egy, az életre való gép. E szerint van berendezve s ennek megfelelő a természete. Békében kell hagyni benne az életet, hadd védje maga magát: ezzel többre megyünk, mintha megtömjük a testet gyógyszerekkel. A mi testünk olyan, mint egy óra, mely bizonyos ideig jár; az órás azonban nem nyithatja föl, és csak tapogatózva, szinte bekötött szemekkel javíthat rajta. Bizony, a mi testünk: gép az életre, semmi egyéb.

A háború olyan, mint a sakkjáték. (...) Csak azzal a kis különbséggel, hogy a sakkjátékban minden húzáson gondolkodhatol, ameddig csak akarsz, és nem vagy időhöz kötve.

Mindaz, amiből az emberek boldogsága áll: az élet kényelme, a gazdagság, sőt maga az élet is badarság.

Aki várni tud, annál minden a maga idejében történik.

Az orvossal mindig csínján kell bánni.

A történelemben, az olyan jelenségek magyarázatánál, amelyek észszerûtlenek (vagyis amelyeknek észszerûségét megérteni nem vagyunk képesek), elkerülhetetlen a sorsba vetett vakhit. Minél inkább iparkodunk a történelemnek ezeket az eseményeit észszerûen megfejteni, annál észszerûtlenebbeknek és érthetetlenebbeknek látszanak előttünk.

Van valami végtelenül elragadó a búskomorság mosolyában (...). Ez egy sugár az árnyékban, egy árnyalat a szomorúság és a kétségbeesés közt, mely rámutat a vigasztalódás lehetőségére.