Szerző

Liviu Rebreanu

Az élet csakis a szív által létezik, és szív nélkül az agy holt sejtek szánalmas halmaza marad.
Milyen csodálatos dolog lenne, (...) ha a szív és az agy együtt maradna, ikerként összeforrva, hogy a szív sohase tegye azt, amit az agy nem akar, és főleg, hogy az agy ne tegyen olyat, ami a szívet szétmarcangolja!
A háborúban olyan az ember élete, mint a virág; elhull, és maga sem tudja, hogy miért.
Az élet meredek lejtő, amelynek egyik vége az égben van, a másik a semmiben. Az embernek roppant erőfeszítéseket kell tennie, hogy megálljon a lábán, amikor pedig ingadozni kezd, senki sem adhatja vissza többé az egyensúlyát.
Csak a halottak nem térnek vissza soha többé.
A törvény legyőzi a forradalmat. De a törvénytelenségből forradalom lesz.
A parasztot csakis félelemmel lehet kordában tartani!
Csak a gyávaság keres önigazoló érveket és magyarázatokat!
Az anarchiát mindig csírájában kell elfojtani: akkor még az erélyes rábeszélés is sokszor célra vezet. Amikor viszont a rendbontás szelleme már elharapózott, akkor csak a nyers erőszak állhat útjába.
Ha egyszer elmúlt a veszély, akkor mindenki szívesen feledkezik meg az ígéreteiről.
Aki nem ért a szóból, az értsen a verésből!
Reformokról csakis higgadt emberekkel lehet beszélni, nem pedig fanatikus tömeggel!
Csak a tûz tisztítja meg vétkeitől az embert!
A primitív emberek esetében a megfélemlítés a rendteremtés egyetlen eszköze.
A mûszaki emberek, csak hogy fontosságukat és hasznosságukat bebizonyítsák, szeretik eltúlozni a munka tartamát.
Aki folyton a veszély közvetlen közelében él, az lassan hozzászokik.
Amikor a haragos ember vitába bocsátkozik, akkor haragja már csillapulóban van.
Az okos beszéd... a legjobb bevezető a hangulat megnyeréséhez és az igazi helyzet megfigyeléshez.
A parasztnak nem kell sok beszéd, hanem tanács vagy parancs.
Legyünk hálásak minden napért, mert úgysem tudjuk, mit hoz a holnap!