Malcolm Gladwell

Igaz a mondás: a téma az utcán hever. Megtalálásának az a titka és trükkje, hogy a rá vadászó írástudó meggyőzze magát, hogy mindenből és mindenkiből ki lehet hozni egy jó sztorit.

A megsemmisítő fölénnyel való bátor szembenézés a szépség és a nagyság csíráját rejti magában.

Az (...), hogy esélytelenül is felvesszük a harcot, olyan mélyreható változásokat idézhet elő bennünk, amelyeket legtöbbször nem méltányolunk kellőképpen: kapukat nyit meg előttünk, kiszélesíti a látókörünket, felnyitja a szemünket, és lehetővé teszi azt, ami addig elképzelhetetlennek tûnt.

A hatalom és az erő gyakran csupán megtévesztő látszat.

Az anyagi erőforrások birtoklása egész sor előnyt jelent, ám a hiányuknak éppúgy megvannak a maga előnyei - és az esélytelenek azért győzhetnek mégis gyakran, mert ez utóbbiak rendszerint minden tekintetben felérnek az előbbiekkel.

Úgy tûnik, nagyon mereven és korlátoltan határozzuk meg az előny mibenlétét. Sok mindent hasznosnak vélünk, ami valójában nem az, más tényezőket pedig értéktelennek ítélünk, holott valójában sokkal erősebbé és bölcsebbé válunk általuk.

Az iparkodás lepipálja a tehetséget.

Mindig szem előtt tartjuk, milyen fontos szerepet játszik a boldogulásunkban a tekintély, a különböző erőforrások és az, hogy elit intézményekhez tartozunk. Az már ritkábban fordul meg a fejünkben, hogy az effajta előnyök mennyire behatárolják a választási lehetőségeinket.

A pénzt a bolond is el tudja költeni. Ha azonban az ember maga keresi meg, majd megtakarítja és késlelteti az örömet, amit a költekezés okoz, akkor tanulja meg értéke szerint becsülni.

Gyanítom, hogy sokkal nehezebb gazdag környezetben felnevelni a srácainkat, mint hinnénk. Az embereket tönkreteszik az anyagi gondok. De a nagy vagyon éppúgy tönkreteszi őket, mert kihal belőlük az ambíció, elveszítik büszkeségüket, és eltorzul az önértékelésük. Mindkét szélsőség megnehezíti az ember életét. Valószínûleg ez esetben is a középút a legjárhatóbb.

A vagyon mindig magában hordozza a tönkremenés csíráját.

Elég különös dolog, hogy napjaink oktatásfilozófiája szerint gyermekeink osztálytársaira a tanár figyelméért harcoló versenytársakként tekintünk, nem pedig szövetségesekként az ismeretek elsajátításának kalandjában.

Bizonyos időkben és helyzetekben érdemesebb nagyhalnak lenni egy apró tavacskában, mint kishalnak egy nagy tóban, ugyanis a látszólagos hátrányról, hogy az ember kívülállóként a peremen találja magát, könnyen bebizonyosodhat, hogy egyáltalán nem is jelent hátrányt.

Benyomásainkat nem globálisan, a lehető legszélesebb összefüggésrendszerbe helyezkedve alakítjuk ki, hanem nagyon is lokálisan - az ugyanabban a csónakban evező társainkkal összehasonlítva magunkat.

Az ember hajlamos mindig a nála jobbakra összpontosítani, nem pedig azokra, akik hozzá hasonlóan elveszettnek érzik magukat.

Egy matematikai probléma megoldásában van valami élvezetes. Az ember szembetalálja magát egy problémával, aminek még nem ismeri a nyitját, de tisztában van vele, hogy vannak bizonyos szabályok, amelyeket követhet, és bizonyos megközelítésmódok, amelyeket alkalmazhat, és bár az eljárás során a közbenső lépcsőfokok gyakran még bonyolultabbak a kiindulási helyzetnél, a végeredmény már annál egyszerûbb. Az ember bizony örömét leli abban, ahogyan végighalad ezen az úton.

Amikor tanulunk, többnyire meglévő adottságainkból kovácsolunk tőkét.

A kényszerûségből eltanult készségek szükségképp hatékonyabban mûködnek azoknál, amelyeket könnyûszerrel szedünk magunkra.

Ha a gyerekeim meghalnának, valószínûleg eszemet veszteném a fájdalomtól. De orvosként az ember arra esküszik fel, hogy reményt adjon. Ez a munkája.

A bátorság nem olyan dolog, ami mindenkiben benne rejlik és a nehéz időkben csak úgy előjön. A kurázsi akkor jön, ha nehéz időket élünk át, és rájövünk, hogy mégsem olyan elviselhetetlen.