Márai Sándor

A barátságot nem érhette csalódás, mert nem akart a másiktól semmit, a barátot meg lehetett ölni, de a barátságot, mely a gyermekkorban szövődött két ember között, talán még a halál sem öli meg: emléke tovább él az emberek öntudatában, mint egy néma hőstett emléke. S csakugyan, az is, hőstett, a szó végzetes és csendes értelmében, tehát szablyák és tőrök csattogása nélkül, hőstett, mint minden emberi magatartás, mely önzetlen.

Öreg korban dönteni kell, mit kezdjünk a magányossággal. Talán helyesebb egyedül magányosnak lenni, mint társaságban.

Utad értelme nem a cél, hanem a vándorlás.

Az élet legnagyobb titka és ajándéka, ha két "egyféle" ember találkozik.

A világ csendéletszerû: kicsi és minden részletével zsúfoltan összetartozik.

Ami tegnap még hulladék volt, ma tiszteletre méltó értéktárgy. Ami tegnap szemét volt egy fiókban, ma tartalék. Egyszerre megbecsüljük a valóságot. A háború nem csak szenvedésre, nagylelkûségre és hősiességre tanít.

Az igazi tragédia, mikor nincs módunk élni valamiért, amit nagynak, igaznak és becsesnek ismertünk meg. Ez a legszörnyûbb végzet.

Nagyon nehéz az életet bódítószerek nélkül elviselni; s az emberek, kik segédeszközök nélkül is egyensúlyban tudnak maradni, ma is rendkívüli tiszteletre késztetnek, s ugyanakkor gyanakvással, csaknem ijedt gyanakvással pillantok reájuk; mi lehet a titkuk? Kétségtelenül vannak "egészséges" emberek is; csak nagyon kevesen.

A legnagyobb hősiesség megmaradni munkád mellett, akármit szól is ahhoz a világ. S ennél is igazibb hősiesség megsemmisíteni munkádat, ha úgy érzed, nem tudtad tökéletesen megcsinálni azt, amire önmagaddal szerződtél.

Néha azt hiszem, a szeretetre várok. Valószínûleg csillapíthatatlan ez az éhség: aki egyszer belekóstolt, holtáig ízlelni szeretné. Közben már megtudtam, hogy szeretetet kapni nem lehet, mindig csak adni kell, ez a módja. Megtudtam azt is, hogy semmi nem nehezebb, mint a szeretetet kifejezni.

A közös érdekek néha megteremtenek emberi helyzeteket, amelyek hasonlítanak a barátságra.

Az önmagunknak adott szó annyit jelent, hogy szerződést kötöttünk jellemünkkel, mely nem változik, s ezért a vele kötött szerződést sincs módunk megváltoztatni.

"Csak egy nem változhatik, lelkem igazsága és méltósága." A többit szemléld részvéttel és pártatlanul.

Ha nagy csapás, lelki fájdalom ér, mindenekelőtt gondolj arra, hogy ez természetes, mert ember vagy. Mit is képzeltél? Ember vagy, tehát kedveseid meghalnak, barátaid elhagynak, s minden, amit gyûjtöttél és szerettél, elrepül, mint a por a szélviharban. Ez nem csodálatos, hanem a természet rendje szerint való, ez az egyszerû és természetes. Inkább az a csodálnivaló, hogy nem érnek mindennap nagy csapások. Ember vagy, tehát szenvedned kell; s szenvedésed nem tart örökké, mert ember vagy.

Tudod mi volt a férjem? A legritkább tünemény az életben. Férfi volt. De nem úgy, a szónak színpadias, amorózós értelmében. Nem úgy, ahogy ökölvívóbajnokokra mondják, hogy férfiasak. A lelke volt férfias, tûnődő és következetes, nyugtalan, kutató és gyanakvó.

Mi ijeszthet, ha lelked nyugodt? Ha leküzdöd a hiúságot, a kéjvágyat és a kapzsiságot? Miféle hatalmak kínozhatnak, ha te nem kínzod magad? Mi a börtön, ha a lelked szabad? Mi a halál, ha megismerted a világot és lelkedet, s nem vágyol fölösleges és kínos részletekre? Igazán, olyan voltál, mint a gyermek, aki boldogtalan, mert nem kapta meg ezt vagy azt. Gondold mindig ezt: "Nincs hatalmam, sem vagyonom, talán egészségem sincs. De milyen hatalmas vagyok, milyen gazdag, milyen fölényes, mert vágyaimat a dolgok igazságához és valóságához igazítom, s a lelkem szabad!" Ezt senki nem veheti el tőled, ennél többet senki nem adhat.

Te nem hiszel a csodában, tagadod? Nézd csak, nem győzhetlek meg, mert a csoda legfőbb ismertetőjele, hogy csodálatos – nem lehet bizonyítani, mint egy élettani tényt, nem lehet fényképezni, sem előre, mennyiségtani törvények szerint megjósolni és kiszámítani. A csoda megnyilatkozási formáit sem könnyû mindig érzékelni: nem jár mindig két lábon, nem lehet fényképezni, nincsenek telekkönyvi, sem anyakönyvi adatai. A csoda, egészen egyszerûen, megnyilatkozik – s néha csak sokkal később értjük meg, mi volt a csoda, hogyan avatkozott életünkbe, s mi volt e beavatkozásban a természetfölötti és csodálatos.

Élni, egy titokkal, mint a régi emberek, akik mindent elmondtak, leírtak vagy bevallottak, csak azt az egyet nem, ami a szívükben égett. Élni, mint a régi költők vagy gárdatisztek, akik párbajra mentek meghalni egy félreértés miatt, de kínpadon sem vallották be azt az egy nevet (sokféle kínpad van). Élni, pecséttel a szívünkön és ajkunkon, az égre nézni, mindenről beszélni, de arról az egyről hallgatni, halálig.

A veszélyben mindig van vonzás és igézet is. Mikor a sors valamilyen formában közvetlenül személyiségünkhöz fordul, mintegy néven szólít meg, a szorongás és a félelem alján mindig sugárzik egyfajta vonzás, mert az nem csak élni akar, mindenáron, nem, az ember teljesen meg akarja ismerni és el akarja fogadni sorsát, mindenáron, még a veszély és pusztulás árán is.

Az emberek, kiknek homlokán az égi jel tükrözik, mely mutatja, hogy az istenek pártfogolják őket, csakugyan kiválasztott lénynek érzik magukat, s a módban, ahogy a világ elé lépnek, van valamilyen hiú biztonság.